Adam Lambert

Adam Lambert egy Grammy-díjra jelölt és a GLAAD Media Awards által kitüntetett énekes, dalszerző és színész. A legnagyobb eddigi slágere a Whatya Want From Me, jelenlegi kislemeze pedig a Trespassing. 2013 novemberében debütál a karaktere a “Glee – Sztárok Leszünk!” c. sorozatban.

KORAI ÉVEK (1982 – 2003):

Adam Lambert 1982. január 29-én született meg Indianapolis, Indiana államában. Szülei Eber Lambert és Leila, akikkel egy évvel a születése után San Diegóba költöztek. Testvére, Neil, 1985-ben született meg. Adam 1988-ban kezdte meg álatlános iskolai tanulmányait, és 1992-ben íratták be első színházas óráira, mivel hiperaktív volt és így szerették volna kicsit lefoglalni.

Adam 1993-ban kezdte el a gimnáziumot Mesa Verde-ben, ami közben szintén aktívan színészkedett, tehetsége egyre jobban kimutatkozott. 1996-ban íratkozott be Mt. Carmelbe, ahol az iskolai kórusba is bekerült. Lambert lassan rájött, hogy nem egészen olyan, mint a többi fiú, amit szégyellt, így takargatni próbálta a titkát. Az iskolában úgy viselkedett, mint mindenki más, igyekezett beolvadni és nem vonni magára a figyelmet, ezáltal elkerülte a cikizéseket és bántó szavakat. A színházi légkört egyre jobban élvezte, kiteljesedett és csak önmaga lehetett. Számára ez egy nyugalmi zóna volt, ami olyan hatással volt rá, hogy elhatározta, ha felnő, Broadway sztár lesz.

Időközben édesanyja elvitte őt egy színházi darabra, amely arról szólt, hogy egy fiút kitagadta a családja, mert meleg volt. Leila az autóban elmondta Adamnek, hogy ők soha nem tennének ilyet, majd felhozta, hogy »szeretnél-e barátnőt?« – Adam erre azt felelte, hogy nem biztos benne. A következő kérdés, miszerint »szeretnél-e barátot«, már adta magát, mire Adam végre kimondta, hogy igen, azt hiszi. Leila felhívta Ebert, hogy végre bevallotta, és a családjában senkit nem lepett meg, hogy a saját neméhez vonzódik.

01a

2000 júniusában leérettségizett, és elénekelte a szalagavatóján “It’s So Hard To Say Goodbye To Yesterday” dalt, amelynek felvételét megtaláljátok a YouTube-on. Ezután beiratkozott egy főiskolába, viszont nem tudta összeegyeztetni a színházi próbáit a tanulmányaival, így szűk egy hónap után kilépett és főállásban a színéskedésre koncentrált, amelyből nem élt meg, így volt eladó a Starbucks-ban, de kisebb éttermekben és boltokban is vállalt alkalmi munkákat, hogy fent tartsa magát.

2001-ben végül Észak-Hollywoodba költözik, és egy csótányokkal és bogarakkal teli lakásban él pár barátjával együtt. “Egy rémesen lepusztult lakást tudtam bérelni, egy elég szörnyű környéken.” – emlékezett vissza.

Még mindig abban reménykedett, hogy Broadway sztár lesz. Eber, az édesapja így nyilatkozott az MTV-nek: “Megérkeztünk egy rossz, lepukkant környékre. Amikor ajtót nyitott, csótányok ezrei szaladgáltak a lakásban, de komolyab több ezer, mint egy Stephen King könyvben. Mi meg csak álltunk a küszöbön, elképedve. Rémes volt.”

Leila is megszólalt: “Egész haza felé úton sírtam. Nem akartam elhinni, hogy ilyen körülmények között kell élnie és nem engedi, hogy segítsek. Adam egyfolytában azt mondogatta, ne izguljak, nagyon jól elvan így. Szóval próbált nyugtatni, de hiába. Kérte, várjuk ki a végét, minden rendben lesz.”

Nemsokkal később munkát kap egy luxushajón, ahol pincérkedik és énekléssel szórakoztatja az utasokat. A hajón Adam egyre több, magához hasonló embert ismert meg, és elkezdte felfedezni a szexualitását. A nagy áttörést és “kivirágzását” viszont a 2003-as, hírhedt Hair-turné hozta meg, amellyel beutazta egész Európát, ahol az emberek sokkal nyitottabbak voltak, mint Amerikában. Az első letörése a gátlásainak a meztelen finálé volt: “A próbák során szörnyen zavarban voltam. »Úristen, most le kell vetkőznöm?« – kérdezgettem. Annyira izgultam. Szégyelltem a testem, kínos volt. Ezt az érzést tinédzserkorom óta nem tudtam legyőzni.”

ZODIAC, THE CITIZEIN VEIN (2004 – 2007):

Végül szembe nézett félelmeivel, és legyőzte a gátlásait. Adam természetes, vörös haját dögös feketére festette, elkezdte sminkelni magát és belevetette magát az éjszakai életbe. “Megfogott a ’60-as évek világa, amelyet a Hairben idéztünk fel. Elhatároztam, hogy hippi leszek és így akarok élni. Európában kialakítottam ezt az életstílust, amit a színpadon játszottam el.”

Németországba kipróbálta az enyhébb drogokat, amelyről később így mesélt: »A fűvel az az egyetlen gond, hogy kapu a keményebb szerek világába«.

2003 decemberében véget ért a turné, és teljesen új emberként tért vissza Los Angelesbe. Bulizni járt, fura cipőkben, kisminkelve és szokatlan göncökben.

Jó barátnője, Scarlett Cherry így nyilatkozott: “Fantasztikus volt látni Adam átalakulását. Befestette a haját feketére, ékszereket kezdett hordani, a ruhái egyre extravagánsabbak és csillogóbbak lettek. Előtört az igazi énje. Csodálatos volt.”

Ugyanebben az évben szólózott a Tízparancsolat c. musicalben az ‘Is Anybody Listening‘ c. számmal, amely egy vallásos darab volt. Adamnek itt szembesülnie kellett azzal, hogy kicsapongó életvitele nem mindenkinek tetszik: “A próbákra olyan ruhákban jártam, amilyen kedvem volt. Lakkozott köröm, az előző éjszakáról megmaradt smink, fekete ruha, tiszta rock ‘n roll. És a végén megszóltak engem! Odajöttek, és mondták, Joshua nem így nézne ki. Úgy éreztem, ez egy diszkrimináció. Hiányzott belőlük a nyitott gondolkodásmód, és ez bosszantott.”

Ekkor rájött, hogy nem a színház az, ahová igazán tartozik. Így megalapította a The Citizein Vein-t, amellyel megismerte későbbi pártfogóját, gitárosát – majd ellenségét -, Monte Pittman-t.

Ekkortájt rendszeres fellépő volt a Zodiac Show-ban, ahol előadta a Glambertök körében legendásnak számító “A Change Is Gonna Come”-t full sminkben, drag queenként. Úgy érezte, meg kell mutatnia a benne rejlő, lázadó, elnyomott művészt. “Ez egy nagy fordulópont volt az életében és gyönyörű, meghatározó időszak volt.” – mondta Scarlett.

04

Az ő idejében a Zodiac show nagy lehetőség volt, olyan hírességek működtették, mint a Pussycat Dolls lányai. A Zodiac Show hatására lassan, de biztosan új életpálya kezdett kialakulni lelki szemei előtt.

A The Citizen Veinnel dalokat kezdtek rögzíteni egy független kiadónál, amelynek a publikálását az utolsó pillanatban elutasították (s miután Adam befutott, kiadták azt. A pereskedés nemrégiben zárult le). Adam így jellemezte a Los Angeles-i zenei ipart: Gonosz, számító, s haszonleső. Ember legyen a talpán, aki évekig bírja az örökös mókuskerék effektust. Keményen kell dolgozni, és én tényleg nagyon próbálkoztam. De ahhoz, hogy valakiből rock sztár legyen, nem elég a szenvedély. Nehéz meggyőzni egy középkorú lemezkiadó producert, hogy egy 27 éves, kisminkelt meleg srácból közkedvelt popsztár lehet. Nem passzoltam a képbe.”

2005-ben részt vett az első Burning Man fesztiválján, amely hatalmas hatást gyakorolt. 2006-ban és 2007-ben szintén visszatért ide, és időközben már teljesen tudta ki ő és mit akar az élettől.

Időközben a The Citizen Vein-nel garázsokban lépett fel és éttermek nyitóbuliján, azonban az áttörés elmaradt. Adam ezzel ellenben megismert pár befolyásosabb embert a szakmából.

AMERICAN IDOL (2008 – 2009):

Monte és felesége 2007-ben, győzködték, hogy jelentkezzen az American Idolra meghallgatására. Adam akkor kapásból elutasította az ötletet, azt mondta, kizárt, hogy pont ő kerüljön be, Simon egyszerűen nevetségesnek és furcsának fogja találni. “A Burning Man-en, ugyanebben az évben rájöttem, hogy hiába várom a sült galambot, soha nem fog eljönni. Ha énekes akarok lenni, mindent meg kell tennem. A legjobb formámat kell az embereknek mutatnom, és meg kell győznöm őket, hogy meg tudom csinálni. Rájöttem, hogy a sorsomat nekem kell irányítanom.”

Így amikor a barátai szóba hozták 2008-ban ismét az American Idolt, nem habozott. 2008. július 16-án fogta a cuccát és San Francisco-ba utazott az Idol 17-ei meghallgatására, ahol előadta a Rock With You-t (Michael Jackson) és a Bohemian Rhapsody-t (Queen). A bandával a fináléban előadták a “We Are The Champions” c. dalukat Kris Allennel, de Brian May későbbi interjúkban elmondta, csak amiatt fogadta el az Idol felkérését, mert találkozni akartak Adam Lamberttel.

Töretlenül aratott minden héten, azonban az embereket és Simon-t is a  “születési év dalai” héten – Top 8 – nyerte meg magának. Adam kristálytiszta hanggal adta elő, ülve a Mad Worldöt, amely után Simon 8 évad során először és utoljára álló tapssal jutalmazott. “A “Mad World” szívfacsaró produkció volt, és teljesen váratlanul jött. Felfedte a sérülékeny oldalát, új részletet mutatott meg magából. A művészi interpretációja pedig egyszerűen zseniális volt.” – mondta a műsor egyik producere.

06

Azonban hírnévvel megtapasztalta az elismertség árnyoldalát is. Kiszivárogtatták a Burning Manes profiljáról a képeket, amelyeken ex-barátjával (Cheeks) csókolózik. Az emberekben megfogalmazódott a kérdés, hogy meleg-e – de abban biztos voltak, hogy minimum biszexuális. “Kiborultam. Nem akartam, hogy az egész ország a személyes képeimen csámcsogjon. Annó, mikor feltettem őket, soha nem problémáztam rajta. Mármint, nem gondoltam olyanokra, hogy »Jaj, mi lesz, ha híres leszek?« Sosem hittem igazán, hogy az leszek. A műsorban megkérdezték tőlem, mit akarok most csinálni, akarok-e róla beszélni nyílvánosan. Nem akartam. Úgy gondoltam, most a zenéről kell, hogy szóljon – kit érdekel a nemi hovátartozásom? Így végül annyit adtunk ki sajtóközleményben, hogy »Nincs semmi rejtegetni valóm. Vagyok, aki vagyok.«”

Azonban ez a visszájára sült el és még nagyobb hírverést kapott. A fórumokon elkezdődött a találgatás, hogy vajon Amerika kész-e arra, hogy egy meleg Idolt válasszon meg a kedvencének. A választ a döntőben megkaptuk.

Ezután még jobban megpróbálta »meglovagolni« az American Idol által nyújtotta lehetőséget, sokkolni akart és bebizonyítani, hogy megállja a helyét. “Azt hiszem, ez az egész azért működött nálam, mert tudtam ki vagyok és milyen előadó. Teljesen “kész” voltam, mikor már jelentkeztem. Volt egy elképzelésem, amelyről adásra-adásra betekintést engedtem nyerni. Tudtam, mit akarok.”

Az ellenzék ellenére a rajongói tábor sokkal nagyobb volt. Teljesen megnyerte magának az embereket, a valaha színpadra lépett legnépszerűbb Idol let. Fekete hajával, szemceruzájával és körmével olyan címkét kapott, hogy a “következő Freddie Mercury“, a glamrocker. Így nevezték el őt Glambert-Lambert-nek (ebből ered a “Glamberts” vagy épp a “Glambertség”).

Katy Perry már a műsor alatt kiszúrta magának a srácot, amikor fellépett a Top 3-ban, “Adam Lambert” feliratú köpenyt viselt.

A döntőbe végül Kris Allennel került be – aki Danny Gokey-t, a Glambertök főellenségét ütötte ki. Danny egy nagyon hithű, keresztény srác, aki rengeteget piszkálta (a családjával együtt) Adamet.

Az eltérés viszont így is elég nagy volt Kris és Adam között, amit az Idol még jobban kiélezett. A hétköznapi, szomszédsrác és a kisminkelt, rocksztár harcaként hirdette a finálét, amely minden nézettségi rekordot megdöntött. A döntő előtt viszot Adam az Entertainment Weekly címlapján köszöntött vissza, amelynek cikkében a tehetségét dicsérték és a legizgalmasabb Idol versenyzőnek titulálták. Mindennek ellenére Adam nem nyert. A mai napig jelennek meg bundára utaló cikkek – felesleges. Hiszen bár a trófeát nem vitte haza, megkapta az ugródeszkát és erősebb lett mint valaha.

FOR YOUR ENTERTAINMENT (2009 – 2011):

Elmondta, hogy a műsor kapukat nyitott meg előtte, s rögtön a show után gőzerővel nekiállt új albumjának, amelyen olyan hírességek működtek közre vele, mint Lady Gaga, P!nk, Muse és Kara Dioguardi. Emellett Adam címlapot kapott a Rolling Stone-on is – rögtön a show után. Ebben a cikkben vallotta be, hogy meleg és gondolja, ez nem lep meg senkit. A nagy bejelentésre éhes amerikaikak elkapkodták a magazint, és minden idők legtöbb példányszámban elkelt RS száma lett.

A karrierbuktatója az American Music Awards volt, amelyen Adam főfellépő volt. Első single-jét, a For Your Entertainmentet adta elő. Ez lehetett volna a legjobb kezdet, hogy nemzetközi szupersztár legyen, azonban minden megtörtént vele a színpadon, ami egy előadó rémálma. Hamisan énekelt, elesett a koreográfia közben – ezt elnevezték “ninjaroll”-nak -, majd, hogy fokozza a hangulatot, megcsókolta a billentyűsét, Tommy Joe Ratliffet. A közönség kifütyülte, az ABC pedig ezekután mindenhonnan kizárta, ahonnan ki tudta. Adam összezuhant, és kétségbeesett, hogy most mindent elrontott, amiért évekig dolgozott. A Sony a For Your Entertainmentes korszakot lezárta, és elővették a Whataya Want From Me-t, amellyel előhozták Adam “BabyBoy” énjét, aki bocsánatért könyörög, és kéri, ne hagyjuk el, mert nem hagy cserben minket. A rádiók bár így sem akarták átvenni a WWFM-et, az American Idolos fellépésével fordított a keréken, és annyira meggyőzte ismét az embereket, hogy az iTuneson a harmadik helyre küzdötte fel magát a kislemez.

Adam első nagylemeze, a For Your Entarteniment, mindennek ellenére, verte az összes Idolos nagylemezét fölényesen, az amazon.com-on s az iTunes top 100 listáján első helyezést ért el, a Billboard top 200-as listáján pedig a 3. helyre jutott. Olyan slágereket gyártott, mint a Whataya Want from Me és az If I Had You. Ráadásul első héten 150 ezer darab kelt el belőle fizikai formában, mára pedig elére a 4 milliós eladási számot.

Az albumról rajongói kedvenc lett az Aftermath, amelynek szövege rengeteg embert segített át a nehézségeken, és természetesen a Fever, az élőben előadott tüzessége miatt.

A For Your Entertainment album keretein belül világ körüli turnéra indult, amely a “Glam Nation Tour” nevet kapta. A turnét hivatalosan 2010. április 28-án jelentették be Adam honlapján. Szavaival így tudta leírni az elképzelését: “Remélem, hogy a közönség képes lesz pár órára kikapcsolódni, és a világ csillogni fog, drámai lesz és izgatott. Biztos vagyok benne, hogy a show többet fog adni a jegy áránál. Kapcsolatot fogok keresni a rajongóimmal szerte a Földön.”

09

2011. március 22-én, a koncertsorozat végén bejelentették, hogy a Glam Nation Tourt kiadják CD-n és DVD-n is. Az összbevétele 2,857,055$ volt, ami átszámítva kb. 628 552 100 millió forint.

Több mint 150 telt házas show után 2010 decemberében a Whataya Want From Me dalával Grammy-jelölést kapott a “Legjobb Pop Szóló” kategóriában.

A Glam Nation turné alatt megismerte a finn Big Brother győztest, Sauli Koskinent , akivel két és fél év együttlét után 2013. április 5-én hivatalosan is elváltak az útjaik. Adam azt mondta, barátokként váltak el, minden dráma nélkül.

TRESPASSING (2012 -2013):

A Glam Nation után egy éves aktív szünet következett. Adam új albumán dolgozott, amely felett teljesen szabad kezet kapott a kiadójától.

Hosszú csend után 2011 augusztusban, a moszkvai Maxidrom fesztiválon előadta az “Outlaws Of Love” balladát, amely így az első ismert dal lett a közelgő lemezről.

Novemberben, a Twitteren keresztül bejelentették, hogy a 2. nagylemez címe “Trespassing” lesz, míg az első kislemez a “Better Than I Know Myself” c. dal lesz.

A közösségi oldalon megosztotta, hogy a Trespassing 2012 elején jön, a Better Than I Know Myself pedig decemberben. A kislemez pozitív fogadtatást kapott, az MTV a “Whataya Want From Me” erőteljesebb változatának tartotta. A single legjobb helyezése az iTuneson a 17. hely volt. A kisfilm február 3-án érkezett hozzá, amelyben Adam megmutatta sötét és világos oldalát, és így a videoklip elővezette a Trespassing nagylemezt, amely szintén az énekes “két oldalára” épül fel. Az album első megjelenési dátuma március 15-e volt, azonban ezt egy hónappal a kiadás után megváltoztatta Adam április/május környékére. A végleges dátumot végül a Sony Music erősítette meg, a lemezt május 20-ra tolták ki.

A Trespassing lemezzel levetkőzte a glam stílusirányt, és legfőképpen a lázadó, szemceruza mentes rocker szerepét vette fel, ami talán közelebb áll hozzá, mint bármi más. Adam lélekben és stílusban is megnyugodott, megtalálta a maga “nirvanáját”.

A Trespassing lemez remek kritikát kapott minden fontosabb zenei oldaltól, a Billboard Hot 200 listáján pedig első helyezettként nyitott. Adam Lambert ezzel történelmet írt a zenei életben, hiszen ő az első nyíltan meleg előadó, aki ezt elérte.

11

A második kislemez a Never Close Our Eyes (írta: Bruno Mars) lett, amelyhez a futurisztikus klip május 29-én debütált a VEVO-n.

Szintén 2012-ben felvette Freddie Mercury súlyos cipőit, és a 2011-es EMA fellépést követte nyári, európai turné a Queen rockbandával. Az alkalmi banda hat showt adott, amely érintett egy kijevi, egy moszkvai, egy wrockaw-i és három londoni dátumot. Az alkalomra összeállt bandát mindenhol telt házas arénák fogadták- Kijevben pedig csaknem fél millió ember előtt leheltek életet Mercury örökségébe.

A koncertsorozat sikeres volt, mindenhol telt házzal zárhatták a showkat.

12

Szeptemberben bejelentették, hogy a Trespassing a harmadik és egyben utolsó kislemez az albumról, amelyhez egy hivatalos dalszöveges videó érkezett.

Az újévet Adam azzal a bejelentéssel kezdte, hogy tele van kreatív energiákkal, és a Trespassing után egy teljesen új felfedezésre invitálja a rajongókat. 2013 emellett új menedzsmentcéget hozott: otthagyta a 19 Recordings-t átszerződött a Direct Management Group-hoz, amelynél Katy Perry van.

Január 31-én a We Are Family gálán kitüntették az egyenjogúság melletti munkájáért. Az eseményen Lambert egy minikoncertet is adott, ahol megszólalt a “Shady” különleges élőverziója Nile Rodgersszel és Sam Sparro-val.

Adam február 17-én egy miniturnéra indult, amelynek állomásai főként Európát tartalmazták. A “We Are Glamily” fantázianévre hallgató show Seoul-ban kezdődött, ahol felcsendült Rihanna – ‘Stay’ dalának feldolgozása, amely egyöntetűen pozitív kritikát kapott a nagyobb lapoktól.

A rövid, két hónapos turnézást két kellemetlenebb eset kísérte: Szingapúrban az egyház tiltakozott Adam Lambert ellen a szexualitása miatt. Itt elmondta, az ő műsora a “szerelmet, elfogadást, zenét, szórakozást és divatot” népszerűsíti. Belarusban a tervezettnél rövidebb műsort adott a banda, hiszen az amerikai nagykövetség tudomást szerzett néhány “anti-homoszexuális” gárda bombafenyegetéséről.

A “We Are Glamily” turné március 22-én zárult Finnországban, ahol több, mint 18 ezer ember előtt lépett fel Adam és a bandája.

Lambert nemsokkal később megnyerte a 17. “Kínai Zenei Díjátadón” a “Kedvenc Nemzetközi Előadó” címet. A díjátadón két dalával fel is lépett. Itt még nem ért véget a kínai promó, szereplése volt a “Chinese Idolban” és a “80’s TalkShow”-ban is.

Május 11-én a 24. “GLAAD Media Awards”-on kitüntették az egyenjogúsági munkájáért, és szintén ezen a díjátadón megnyerte “Kiemelkedő Zenei Művész” címet.

Május 16-án visszatért az American Idol színpadára, ahol Angie Millerrel előadta a “Titanium” c. slágert David Guettától. A The Hollywood Reporter az est “kiemelkedő pillanatának” titulálta.

Lambert május 24-én Bécsbe érkezett, hogy 25-én “Ali Baba”-ként megnyissa a LifeBall-t, amely Európa legnagyobb AIDS/HIV adománygyűjtő rendezvénye. Az “opening show”-n mintegy 60 ezer ember vett részt, és itt debütált a “Love Wins Over Glamour” c. dal Adamtől, amely erre a rendezvényre lett írva. A “LifeBall” idei témája az “1001” éjszaka volt.

GLEE, HARMADIK ÉRA (2013-):

Június 23-án visszatért meglepetésvendégként a Broadway színpadára, és a “Broadway Bares” darabban előadta az amerikai nemzeti Himnuszt, a The Star-Spangled Banner.

Adam Lambertöt júniusban a városházán “Los Angeles Reménységévé” tüntették ki. A polgármester, Antonio Villaraigos, azt mondta az énekesről beszédében, hogy “országszerte megannyi fiatal példaképe és reménysége lehet, hiszen komoly határokat bontott le a zenei életben és megmutatta, semmi sem lehetetlen”.

Július 10-én Ryan Murphy, a Glee írója, bejelentette, hogy Adam csatlakozik hozzájuk az ötödik évadra. 2012-ben ezt a sorozat volt a “legnagyobb pénzcsináló”. Lambert november 7-én debütált, az 5. évad 4. részében, mint Elliott “Starchild” Gilbert. A “Marry The Night” feldolgozása jelenleg a 4. legnépszerűbb Glee videó a YouTube-on.

Július 12-én Adam a The Hollywood Reportnernek egy hivatalos levél keretein belül bejelentette, hogy otthagyta a kiadóját, az RCA-t, “nézeteltérések miatt a kreatív munkában”. Lambert továbbá hozzátette, hogy kész tervei vannak a harmadik lemezével kapcsolatban. Pár nappal később Ryan Seacrest rádiósműsorában elárulta, hogy az új irány a “rock ‘n roll” lesz.

A Queen + Adam Lambert páros részt vett az amerikai iHeartRadio fesztiválon, Las Vegasban, a MGM Grand arénában, szeptember 22-én, amelyre a jegyek 3 percen belül keltek el. A The Hollywood Reporter és a Rolling Stone is egyaránt az est fénypontjának titulálta az előadást, miszerint Lambert és a Queen ellopták az egész showt.

Adam és a csapata bejelentette, hogy már gőzerővel készítik a 3. stúdióalbumát, amely 2014-ben fog megjelenni.

A Forbes 2014-es listája szerint Adam Lambert a 3. legjobban kereső American Idol, Kelly Clarkson és Carrie Underwood után. Lambert 2013-ban 5 millió dollárt, azaz csaknem 1,3 milliárd dollárt keresett.

Lambert 2014 februárjában három jelentősebb TV-showban vett részt. Visszatért az American Idolba, mint egy vendégmentor, Randy Jackson két estés edzőtáborába, az Idol Workshopba, ahol néhány versenyzőt készített fel az estére. A következő héten, 24-én, zsűritag volt a RuPaul’s Drage Race-ben, ami népszerű show a Logo TV-n. Glee tavaszi premierje a három hetes szünet után február 25-én volt, a Frenemies epizóddal, amelyben Lambert feldolgozott Chris Colferrel egy ikonikus rock dalt, az I Believe in a Thing Called Love-ot. Egy hét múlva, március 5-én, ismét feltűnt a sorozatban, a Trio epizódban, ahol hét dalból négyben közreműködött.

14

Lambert Roger Taylorral és Brian Mayjel az oldalán “hatalmas” bejelentést tett a Good Morning America műsorban: Queen + Adam Lambert végre beveszi Észak-Amerikát egy rég várt nyári turné keretein belül, ami 2014. június 19-én kezdődik Chicagóban, és július 20-án ér véget Washington DC-ben a Merrieweather Post Pavilion stadionban, ami az egyetlen nyitott tetős koncertjük lesz a nyár során. A turné támogatója a LiveNation.

A showt tovább bővítették japán, koreai és ausztrál dátumokkal.  Az arénaturnéra, már a jegyek 89%-a elkelt, avagy 474,695 darab talált gazdára a 582,585-ből, és eddig 65,688,620 dollárt kaszáltak, avagy közel 1,6 milliárd forintot.

A Queen + Adam Lambert turnéját több kritikus az idei év legnagyobb durranásnak nevezte, és úgy jellemezték, hogy Lambert visszahozta az életet a bandába. A Classic Rock külön cikkben elemezte, miért tökéletes frontember a Queen számára a fiatal, feltörekvő énekes: “(…) A fiatalabb rajongók számára is, akik sosem láthatták Freddie-t élőben, olyan ikonikus pozícióba emelték az énekest, hogy “helyettesítése” olyan abszurdumnak tűnik, mintha Hendrix-et vagy Cobaint akarnánk leváltani. Az idősebb rajongók számára pedig felfoghatatlan a gondolat, hogy valami fiatal “jött-ment” énekes versenybe szállhat a szeretett zenekarukról dédelgetett emlékeikkel. Szerintem ez az oka annak, hogy néhányan azt gondolják, a Queennek újra Paul Rodgerssel kéne összeállnia. Ő egy tisztességes rocker, megfelelő tapasztalattal, ezt hajtogatják. A megfelelő generációból való és az idősebb rajongók nem érzik olyan kényelmetlenül magukat, amiért egy sokkal fiatalabb énekes áll a színpadon. Végülis kit érdekel, hogy Rodgers sosem érezte otthon magát a Queen díszes stílusával körülvéve, nem tudnánk elképzelni, egy királyi díványon fetrengve énekli a Killer Queen-t, mint ahogy Lambert csinálja. Mikor Freddie énekelte a banda legnagyobb rock slágereit, ő is hasonlóan szemtelenül viselkedett a színpadon – és pedig ez ugyanaz a viselkedési forma, mint amit Adam csinál. Aki nem utánozza Mercury-t, egyszerűen csak ő is ilyen, ugyanazon a pályán keringenek. (…)  Nem gondolhattok úgy magatokra, mint a zenekar örökségének őreire és sose gondoljátok, hogy jogotok van, ahhoz, hogy megszabjátok ezeknek a zenészeknek, mit csináljanak. A banda nem demokrácia, ez egy királyság, és megtalálták az örököst. Éljen soká a Királynő.”

15


‎”Az álmodik akinek valami hiányzik az életéből, aki nem álmodozik az egy életre kelt álomban él!’

5,468 total views, 2 views today