Adam: “Januárban stúdióba vonulok, hogy végig az albumomon dolgozzak.” – Chatty Man

Adam nem első alkalommal kapott meghívást a BAFTA-díjas műsorvezető, Alan Carr talk show-jába, ahol a karácsonyi adásba került be.

25627208_1795417127167311_7301922992126387165_o

Kedvencünk még műhó esést is kapott érkezésekor. Először a szokásos minibár felderítést végezték, ami jellemző a műsorra. Adam pedig most egy kis vodkára vágyott. Majd arra tértek rá, hogy kedvencünk melyik ünnepet szereti jobban, a karácsonyt vagy a szilvesztert?

A szilvesztert jobban szeretem. Zsidószerűnek neveltek fel, de tényleg csak “szerűnek”. Nem vagyok igazán hívő, de nem szoktunk karácsonyozni. Épp ezért a szilveszter az én ünnepem.

Ezután az újév megünneplésére terelődött a téma.

Szeretek saját partit adni. Tavaly egy óriási, remek parti volt nálam, ahol mindenki jól érezte magát. Rengeteg kép és bizonyíték maradt róla.

Ezek után kicsit elterelődött a téma Adamről, és Alan egyik humoros kisfilmjét nézték meg együtt, és kedvencünk ki is emelte a különleges cipőjét a műsorvezetőnek, aki pedig megdicsérte, hogy más vendégei szóba sem hozzák a cipőket.
Mindezek után, természetesen az idei Queen turnék is szóba kerültek. Alan felhozta, hogy Adam állítása szerint, mikor együtt lépnek fel, nem érzi azt, hogy teljesen közéjük tartozik, de ennyi idő után már biztos, hogy azért otthonos a légkör közöttük.

Ők már  a családom. Annyira jók hozzám. Ezek a srácok legendák. Mindig, mikor színpadra állok velük, átfut az agyamon, hogy: “Azta, tényleg ez az életem”. Annyira szerencsés vagyok. Az összes dalnak tudja a közönség a szövegét, mindegy, éppen hol adunk elő. Nem lehet ebből a helyzetből rosszul kijönni. Ez egy előadó álma, de tényleg!

Végül a szólókarrierje is szóba került.

Most épp saját zenén dolgozok. Igazából egész évben ezt csináltam, persze, amikor épp nem turnéztam. Szerintem sok jó dolgot sikerült összehozni, remek dalokat vettem fel. Januárban stúdióba vonulok, hogy végig az albumomon dolgozzak, amennyire ez lehetséges. Nagyon izgatott vagyok.

Lezárásként azt kérdezte meg tőle Alan, van-e valamilyen újévi fogadalma. De Adam, elmondása szerint, ilyenre nem is gondolt, örül, ha kicsit haza tud menni LA-be.

»Galéria: