Adam Lambert: “Mind megérdemeljük, hogy szeressünk, és szeretve legyünk.”

Los Angelesben most zajlik a melegfelvonulás, aminek keretein belül kedvencünk is beszédet mondott a tegnapi napon. Ma van az egy éves évfordulója az orlandói tömegmészárlásnak. 

19059210_10155340943749763_5559521235499020455_n

Az én nevem Adam Lambert, és büszke vagyok rá, hogy ember vagyok. Ugyanakkor homoszexuális beállítottságú, vörös hajú, és zsidó férfi is vagyok, de lássuk be, beléptünk egy olyan érába, ahol intenzíven a kategorizálás vált fontosabbá, mint hogy tisztázzuk az identitásunk. Címkéken keresztül akarják megmondani, kik legyünk, és hogyan éljünk.  Rá kellene jönniük az embereknek erre, mert mi büszkék akarunk lenni az egyéniségünkre. Néha viszont kicsit erősnek érezhetjük ezeket a címkéket, mert a nap végére mindannyian emberek vagyunk. Úgy értem, ahelyett, hogy valakit meg akarnánk ismerni, az energiáját, a nevét, inkább elítéljük a neme, szexuális orientációja, vallása, kora alapján. Ha ezt meg tudnánk tenni,  sokkal jobban átértékelődnének, mélyülnének a kapcsolataink. Tudom, ez kissé idealista elképzelés, álmodozó gondolkodás, és sajnos ez nem az a világ, amiben most élünk. Általában nem szeretek politikáról beszélni, mert az emberek érzékenyek erre, és nem akarok felbosszantani senkit se. De ebben az évben a dolgok túl messzire mentek. Nem arról beszélek, milyen demokratikusnak, vagy republikusnak lenni. A mai nap arról szól, mi a jó és mi a rossz. A jelenlegi elnöki vezetés manipulálja az országot félelemkeltéssel és gyűlöletkeltéssel, hogy visszaszorítson minket. A másságunkat felhasználják ellenünk, és ez nagyon fáj. Sokáig néztük, ahogy visszaszorítják a szociális fejlődésünket. Ez olyan mintha azt mondanák: ” Igen, te más vagy, nem ülhetsz velünk.” Mi történik? Ez gyerekes, és ennek véget kell vetni, most. Általában a felvonulásunk úgy tűnhet, hogy csak egy vicces show, ahol őrült ruhákba öltözünk, és úgy járkálunk az utcákon. Igen, ez ünneplése annak a fejlődésnek, amit tettünk a szabadságunk, a felszabadulásunk, a csillogásunk irányába. Ebben az évben viszont nagyon sötét erőkkel nézünk szembe, és a büszkeségnek mélyebb célja is lett, a tiltakozás. Szóval ma együtt kiállunk amellett, hogy támogatjuk azt, aki szerint az emberi jogok veszélybe kerültek. Elítéljük a homofóbiát. Elítéljük a transzfóbiát. Elítéljük a nőgyűlöletet, a rasszizmust, az idegengyűlöletet és a szélsőségességet. Továbbá minden mást, ami  gyűlöletet szít. Nem hagyjuk, hogy agymosottakká tegyenek minket. Megtagadjuk, hogy betaszítsanak minket a negativitásba, de arra kérlek titeket, a gyűlöletre ne gyűlölettel válaszoljatok. Ne legyünk képmutatóak. Szóval hogy tudnánk ellenállni? Elmondom, én mit gondolok. Egységgel. Láthatósággal. Igazsággal. Befogadással. Elfogadással. És ami a legfontosabb: szeretettel. Sok dolgunk van még, és sok tudatlansággal nézünk szembe, de tudjuk a megoldást a rosszra, erősebbek vagyunk együtt, mint megosztva. Úgyhogy szánjatok rá időt, hogy megismerjetek valakit, aki különbözik tőletek. Ismerjetek meg egy másik embert! Mind megérdemeljük, hogy szeressünk és szeretve legyünk.  Ez erre a furcsa közösségre, az országra és az egész földre is értendő. Ezek után az egyetlen útja a szivárványunknak, ha abban a szivárványban minden szín egyformán világít.

 

»Videó: 

»Galéria: 

19142051_1531916083506243_1522706190_n

A teljes galériáért kattintsatok a képre! 

A megjelenésről Sharka készített  fanartot is:

Glamberts, ti egyetértetek Adammel? 🙂