A hét minden napjára egy Adam Lambert dal

Gondolkodtatok már azon, hogy a hét egyes napjaihoz mely Adam számok illenének a legjobban? Most én egy ilyen listát hoztam el nektek, ami teljes mértékig a saját véleményemen alapszik.

a hét minden napjára egy dal

Hétfő: Sleepwalker

Tudjuk, milyen nehéz hétfőn rávenni magunkat, hogy visszatérjünk a hétköznapokba, tanítási szünet vagy szabadság után pedig még inkább. Olykor alvajárókként közlekedünk, főleg, ha inkább bulizással vagy egyéb aktív programmal telt a hétvégénk, nem pedig pihenéssel. Épp ezért választottam hétfőhöz kedvencünktől a Sleepwalker-t.
Szerintem csak kóválygok körbe-körbe,
az én tágra-zárt szemeimmel

Kedd: Beg for Mercy

Kedden általában már összeszedettebbek és elszántabbak vagyunk, hogy igenis megcsináljuk azokat a dolgokat, amiket a hét elején kitűztünk magunknak. Akár túlzottan is magabiztosak lehetünk, hogy igenis simán megcsinálunk mindent, hisz olyan messze van a hétvége. Ekkor még mi uraljuk a hetünket, így Adam egyik kevésbé ismert számára, a Beg for Mercy-re esett a választásom.
Készen állok a leszállásra
Talán győzhetek

Szerda – Sure Fire Winners

Szerdán már lehet nem érezzük olyan magabiztosnak magunkat, és egy-két teendőnkről le is mondunk, hogy megcsináljuk. Még itt nem vagyunk úgy fogytán az energiánknak, de a hétköznapok közepén már várjuk, hogy túl legyünk a munkanapok felén, és egyre közelebb kerüljünk a hétvégéhez. Kedvencünk Sure Fire Winners dalára esett szerdánál a választásom.
Mi vagyunk a holtbiztos befutók,
uh-oh a nagymenők.

Csütörtök – Down the Rabbit Hole

Csütörtökön már érezzük, hogy egy karnyújtásnyira van csak a hétvége, ezért olykor fejben már a hétvégi programjainkat, teendőinket vagy épp pihenésünket tervezzük. De az is előfordulhat, hogy szimplán csak elvágyódunk a szürke hétköznapokból, hogy enyhítsük életünk monotonitását. Erről a napról leginkább a Down The Rabbit Hole című száma jutott eszembe Adamnek.
Menjünk le a nyúlüregbe,
Messze mindentől, amit ismertünk

Péntek – Never Close Our Eyes

Péntek általában az emberek második kedvenc napja. Ugyan itt még mennünk kell iskolába vagy munkába, de azt is sokkal nagyobb kedvvel tesszük, mint korábban, mivel tudjuk, ez az utolsó alkalom a héten, amit el kell szenvednünk. Mindenki ismeri azt a megkönnyebbülést, amikor végzünk az iskolában vagy a munkahelyünkön, és tudjuk, most már végre pihenhetünk. Persze van amikor nem erről szól a hétvége, és nem is a bulizásról, de azért jobb esetben általában tudunk pihenni a hét utolsó két napjain. Péntekről egyértelműen a kedvenc dalom, a Never Close Our Eyes jutott eszembe.
Ha rajtam múlna, soha nem csuknánk le a szemünket!

Szombat – Cuckoo

Szombat az emberek többségének a kedvenc napja, hiszen ekkor tudunk leginkább bűntudat nélkül pihenni és kikapcsolódni, hiszen még másnap sem kell munkába vagy iskolába mennünk. Bár már ekkor is elkezdhetjük a jövőhétre szükséges teendőink elvégzését,  de még ha nem is csinálunk meg mindent, tudjuk, a vasárnap ott van rá. Nem is választhattam más dalt ide, mint a Cuckoo-t.
“Felszabadultak vagyunk, kezdünk megőrülni,
eszeveszettek leszünk.”

Vasárnap – Evil In The Night

A vasárnap már sajnos meg van mérgezve, mivel érezzük, hogy holnap minden kezdődik előről, már nem pihenhetünk nyugodtan, be kellene a teendőinket is fejeznünk, és sokaknál a másnap reggeli korán kelés is ott van hátrányként. Bár már napközben is érezzük, hogy ketyeg az óra, a vasárnap esték azok, amik igazán gonoszak tudnak lenni. Mi mást is választhattam volna a hét utolsó napjához, mint az Evil In The Night-ot.
Veszélyes vagy nappal, de éjszaka egy döggé változol

Glamberts, ti milyen listát állítanátok össze? 😀