Adam: “Teljesen másként is alakulhattak volna a dolgok.” – Access Hollywood interjú

Tegnap már elhoztuk az Access Hollywood interjújának első felét, ma pedig a második részét fordítottuk le nektek, amiben a Queenről volt szó.

ScreenBShotB2017-02-03BatB1.04.00BPM

Először azt kérdezték meg Adamtől, milyen korosztály szokott a koncertjükön ott lenni.

Mindenféle, anyukák, apukák, gyerekek, nagyszülők. Vannak olyanok, akik már a kezdetektől fogva rajongói a bandának. De mivel ezek ikonikus számok, ezért a kör egyre bővült, és mindegyik korosztály megtalálható.

Te mikor lettél Queen rajongó?

Amikor először láttam a Wayne’s World-öt, amiben benne volt a Bohemian Rhapsody. Színházi gyermekként ez olyan színházias és operás hangzás volt. Meg is jegyeztem magamnak, és utána egyre inkább érdeklődtem Freddie iránt, hogy mit visel, milyen különcségeket csinál a színpadon, és odáig lettem érte.

Ki is tértek rá, hogy nem volt-e olyan, aki ellenezte, hogy Queent énekeljen az Idol meghallgatásán.

Olyan dallal akartam odamenni, amivel betekintést engedek, hogy mit is tudok nyújtani a shownak, és ők is láthassák, mit tudnak nekem nyújtani. Úgy éreztem a Bohemian Rhapsody jó első lépés lehet. Örülök, hogy így tettem, hiszen teljesen másként is alakulhattak volna a dolgok.

A szokásos részre is rátértek, hogy bár nem akar Freddie helyébe lépni, közben igyekszik az örökségét hirdetni.

Meg kell tartanom az egyensúlyt. Nem mehetek túl messzire, hiszen túl ikonikus és zseniális volt, amit Freddie csinált. De másolni se szeretném, mivel azzal elriasztanám a rajongókat. A célom az minden este, mikor színpadra lépek, hogy lerójam a tiszteletemet Freddie iránt, és életre keltsem ezeket a csodás dalokat. És persze az is fontos, hogy mindezt Briannel és Rogerrel csinálhatom együtt, mind egy örökséget képviselünk.

Ha már szóba jött Brian és Roger, azt kérdezték meg, milyen a velük való kapcsolata.

Nagyon kedvesek és barátságosak voltak már az elején velem, bár én meg voltam illetődve. Nem tudtam, meglesznek-e elégedve velem ők és a rajongók is. Legbelül maga voltam a pánik. Életem legjobb póker arcát kellett akkoriban használnom. Lehet, úgy néztem ki, mint, aki nem ideges, de valójában remegtem és rettegtem.

Azt is felhozták, hogy Brianék mennyire hasonlónak tartják Adamet Freddiehez.

Ez igazi dicséret számomra. Bárcsak találkozhattam volna vele. Számomra a leginspirálóbb az volt benne, hogy mindent megmert tenni, ami csak eszébe jutott. Igazán szabad és magabiztos volt. Egy utazásra vitte magával a közönséget, így mindig, amikor színpadra lépek a banda élén, arra gondolok, mit tenne Freddie, hogyan adná elő ezeket a dalokat, mit akarna kiváltani a közönségből, mire ösztönözné őket. Szóval mindig ezek futnak át a fejemben.

Természetesen a ruhákra is kitértek.

Még a 70-es évek elején kezdték a karrierjüket Angliában, amikor a glam rock uralkodott. Ez volt a legjobb indok, hogy nevetséges légy a színpadon. Igyekszem elmenni olyan messzire, amennyire csak tudok. A banda öröksége egyfajta engedélyt nyújt nekem erre. A közönség pedig két dal után már úgy van vele, hogy rendben, készek vagyunk az utazásra.

Melyik a kedvenc dalod?

Nem tudom. Annyira sok slágerük van, hogy nem lehet egyet választani. Családtagjaim és barátaim is szoktak jönni a koncertjeinkre, és utólag meg szokták jegyezni, hogy nem is tudták, hogy ez meg ez is Queen dal. Annyira sok slágerük volt az évek alatt, hogy némelyiknél el is felejtik az emberek, hogy hozzájuk kapcsolódik. Annyi utat bejártak, kipróbálták magukat különféle stílusokban és műfajokban. Freddie a karrierje végén még egy opera albumot is készített egy operaénekesnővel, ami szerintem zseniális lett.