4 éves az Adamfans.net – Miért szeretjük szerkeszteni az oldalt?

Most szeptemberben lett négyéves az Adamfans.net, ezért elhoztunk nektek pár érdekességet az oldalról, valamint mi, a szerkesztők meséltünk arról, miért szeretünk nektek cikkeket írni.

4-eves-az-oldal

Az oldalt Vivienn nyitotta 2012. szeptemberében, miután előtte már létrehozta az Adam Lambert Hungary nevű facebookos oldalt. 2015 januárjáig ő volt a főszerkesztő, majd Ingrid vette át a helyét. De áprilisban egy tragédia miatt végső búcsút kellett vennünk szeretett főszerkesztőnktől. De az emlékeinkben, és abban a rengeteg munkában, amit ezért az oldalért és a magyar glambert közösségért tett, örökre élni fog!

Egy-két érdekesség:

giphy


Mint azt ti is észrevehettétek, jelen pillanatban hárman szerkesztjük az oldalt. Ez a felállás május óta létezik, de reméljük, sokáig tart még. 🙂

Íme, ki miért és mióta szerkesztője az Adamfans.net-nek:

Roly

Több, mint két év telt el azóta, hogy az Adamfans.net és az Adam Lambert Hungary szerkesztője lettem. Azóta, őszintén megmondom, sok minden változott, sok minden történt, jó és rossz egyaránt. De mindez pont olyan fölösleges kijelentés, mint az, hogy anyukám mivel foglalkozott, mielőtt beszerzett engem, hiszen körülbelül látjátok, mióta is osztok meg veletek cikkeket. Azt viszont elmondhatom, hogy mindezt nagyon szeretem csinálni, bár tény, hogy az elmúlt nyáron aligha volt időm foglalkozni az oldallal.
Kedvenc cikkem:
Nos, nekem rengeteg kedvenc cikkem van, nem igazán tudnék választani több, mint 3000 cikk közül egyetlen egy kedvencet. Ennek ellenére, egyet még is választok, nem az egyetlen kedvencem, csupán ez ugrott be a fejembe most. Még biztosan emlékeztek arra az interjúra, amiben Adam magyarul tanul: Megérkezett! Exkluzív interjú Adam Lamberttel 

14348705_1244301382267716_325006866_n

Virág

4 hónapja kerültem az AdamFans.net- hez.
Számomra olyan dolog vált valóra, amiről régóta álmodoztam, mert az írás mindig is a szívem csücske volt. Régóta követtem az oldalt, láttam milyen erős és nagy a magyar Glambert közösség, milyen sikereket ért el.
Rettentően izgultam, hiszen sosem csináltam rendszeresen ilyen feladatot, ilyen nagy közösségnek.
Amikor azt kérdezik, hogy mit nyerünk ezzel a munkával, mindig azt mondom nekik: Titeket! Hiszen az oldalt Ti olvassátok, ami jó érzéssel tölt el, és büszke vagyok arra, hogy Adam is tud róla.
A legizgalmasabb érzés, mikor látod, mennyien olvassák a cikkeid, bár nem a szám a fontos, mégis öröm, hogy növekszünk tovább, külföldi körökben is.
Különleges érzés, hogy egyszerre csinálhatom azt, amit szeretek és arról az énekesről írhatok, aki nagyon fontos nekem.
Ez alatt a 4 hónap alatt nagyon a szívemhez nőtt az itteni munka, és boldog vagyok, hogy a részese lehetek.
Kedvenc cikkem:
Mindig is meg akartam írni egy klippremierről szóló hírt, a mai napig emlékszem, hogy felvillanyozott az az érzés, hogy a Welcome To the Show klipjét és a hozzá fűzött üzenetet én mutathatom be a magyar Glambertöknek, és mindezt az elsők között.
Köszönöm hogy olvastok és követtek minket már 4. éve! Az álmaink valóra válnak, velem megtörtént. 🙂
Most pedig tudni szeretnék,
milyen érzés ez?
Megmutatom most már;
Örömet okoz, hogy szórakoztathatlak…
Isten hozott a showban
Isten hozott az életemben.
unnamed
Mese

2015. augusztusában kaptam egy facebook üzenetet az Adamfans.net egyik akkori szerkesztőjétől, hogy nem lenne-e kedvem csatlakozni a szerkesztőkhöz. Hazudnék, ha azt írnám, hogy azonnal rávágtam az igent, nem tudtam alkalmas vagyok-e rá. De mivel 14 éves korom óta rendszeresen írok, és már újságíróként is ki akartam próbálni magam, amire az Adamfans.net-nél jobb lehetőségem sosem adódott volna, hiszen itt a kedvenc énekesemmel kapcsolatos cikkeket kell írnom, ezért megpróbáltam.

 Az elején ugyan nehézkesen ment összeegyeztetnem az egyetemet, a könyvírást és az Adamfans.net-et, ami miatt szégyelltem is magam, de idővel belejöttem. És minél jobban megy, annál jobban élvezem.

Annyira jó látni, hogy ennyire összetartó a magyar glambert közösség. Szerintem nincs egy énekesnek sem ilyen erős magyar rajongói tábora, amiért büszkék lehetünk magunkra. De persze azt is öröm látni, hogy rengeteg külföldi is követ minket. Bár én 10 emberérét is csinálnám az oldalt, de szerencsére nagy aktivitást mutattok a cikkeink iránt, ami inspiráció és nagy löket számunkra, hogy még több mindenről olvashassatok nálunk.

Természetesen bármilyen cikket szívesen megírok, de az interjúfordítások a kedvenceim, még ha időigényesek is. Mindig igyekszem a legválasztékosabb megfogalmazásban átadni azt, amit Adam mond.

Kedvenc cikkem:
Az It Got Better-ös kisfilmnek a fordítása. Imádtam, hogy milyen őszinteséggel és könnyedséggel mesélt Adam arról, milyen volt felvállalnia azt, hogy meleg. Szerintem nem egy embernek adott vele erőt.

Még zárásként annyit, nagyon örülök, hogy sok magyar glamberttel együtt élhettem át az első Adam koncertemet májusban, Bécsben. Remélem, minél hamarabb megismételhetem, és hogy akkor is sokan ott lesznek közületek.

Addig is, kövessétek továbbra is az Adamfans.net-et és az Adam Lambert Hungaryt! Mi továbbra is aktívak leszünk, mert: Ha rajtam múlna, soha nem csuknánk le a szemünket.

4-eves-az-oldal

ISTEN ÉLTESSE AZ ADAMFANS.NET-ET! MÉG SOK SZÉP ÉVET! 😉