Adam: “El se tudtam volna képzelni, hogy ennyire sikeres leszek.” – The Hot Desk interjú

A The Hot Desk című angol műsorban többek között azt is elárulta Adam, hogy melyik musical volt az, amibe elsőként beleszeretett 8 éves korában, és mi volt az első hivatalos munkája.

13254521_1035475616545403_6536392507782626780_n

Az elején azzal viccelődtek kicsit, hogy az amúgy is forró hangulatot még inkább fokozni fogják.  Majd az interjúvoltató felsorolta, hogy mennyi mindent csinál Adam, hiszen a szólókarrierje mellett nemrég fejezte be a Rocky Horror Picture Shownak a forgatását, és nemsokára megkezdi a Queennel való közös fesztiválozást. Végül rákérdezett, hogy mikor van ideje aludni.

Nem is tudom, mivel állandóan utazgatok. De már nem alszom annyit, mint amennyit korábban. Szerintem most már nincs is annyi alvásra szükségem. Ez egy túlértékelt dolog.

Ezt követően a Steve Aokival való közös munkájáról kérdezték, és arról, hogyan kereste fel őt Aoki.

Küldött egy e-mailt. Ismerek még az Idolos időszakomból valakit, aki vele dolgozik.

Beszéljünk kicsit a dal címéről! Miért Can’t Go Home?

Can’t Go Home Like This… Szerintem ez azon okos dalok egyike, amit sokféleképpen lehet értelmezni, miközben hallgatod. Lehet egy ballada, ami egy szerelmi harcról szól. Nem érhet így véget az este, ki kell előtte békülnünk és tovább lépnünk.

Szó szerint most fejezted be a Rocky Horror felújításának a forgatását. Mesélj arról, honnan jött ez az egész, hiszen 1975-ös az eredeti film!

És milyen csodás film volt. Sokkoló, főleg akkor volt az. Amikor gyermekként először láttam, az volt az első reakcióm, hogy: “Ez meg micsoda? Ilyet, hogyan csinálhatnak?” Ú! Annyira ikonikus ez a show. Így amikor hallottam, hogy felújítják, rögtön arra gondoltam, hogy ez eléggé rizikós, és vajon hogyan fogják megcsinálni. Majd rájöttem, hogy még nincs senkijük Eddie szerepére. Ez csak egy dal lenne, egy rövid kis szerep.

Az interjúvoltató megjegyezte, hogy szerinte a legjobb szerep.

Ez egy remek szerep, és úgy voltam vele, hogy tudnék mit kezdeni vele. Felvettem velük a kapcsolatot, és közölték, hogy nagyon örülnének nekem. Tehát jól sült el a dolog.

Alig várom, hogy lássam.

Nagyon élveztem. Igazán szexi lett, és szerintem az embereknek is tetszeni fog.

Annyi része van az életednek, és muszáj megemlítenem a legnagyobb dolgot, ami a Queen.

Az elején halálra voltam rémülve: “Jesszusom, a fanok ki fognak nyírni! Utálni fogják, amit csinálok. Egyáltalán elénekelhetem ezeket a dalokat, ráadásul két órán keresztül?” Nagyon sok mindenen agyaltam, akkoriban. De aztán az elkövetkezendő években egyre lazábban kezeltem a dolgot. A közönség előttünk mindig tudja a dalszövegeket. Ezek ikonikus dalok, amelyek részei az emberek életének már harminc éve. Tehát igazán sokat jelentenek nekik.

Ha nem önmagad lennél és másoktól kéne egy-két dolgot ellopnod, mik lennének ezek a dolgok? A hangod egyszerűen tökéletes, de tegyük fel, hogy nem rendelkezel vele és valaki másét kell ellopnod, kié lenne az?

Adam Aretha Franklint választotta. Amikor a mozgás került terítékre Michael Jacksont mondta és megjegyezte, hogy mindenki szeretné Jackson mozgását. Stílusnál Lenny Kravitzre esett a választása. Instagram oldal esetén pedig Rihannát mondta, majd elmesélte, hogy ellátogatott az egyik koncertjére.

Elmentem a koncertjére Detroitban pár héttel ezelőtt. Ez egy nappal azelőtt volt, hogy én koncertet adtam ott. Tudtam, hogy nagyon jó show lesz, főleg, hogy a dalait is ismerem, de az agyamat eldobtam annyira jó volt. Maga a design nagyon csodás volt, és a hangja… Nagyon jó kis hangi mutatványokat hallhattunk tőle, amivel teljesen lenyűgözött.

Majd egy kis emlékidézésre invitálta a riporter kedvencünket. Először a 10 éves Adamről kérdezte.

Épp akkor szerettem bele a színházi musicalekbe. A szüleim beírattak egy hétvégi, gyerekeknek szóló színházi csoportba, én pedig nagyon megszállottá váltam ezzel kapcsolatosan.

Melyik musical volt az, amit elsőként nagyon megszerettél?

Az első, aminek a megszállottja lettem az az Operaház fantomja. Olyan nyolc éves lehettem, amikor először láttam.

Majd a 15 éves énjéről kellett mesélnie kicsit.

Akkor 10-es voltam a középiskolában és nagyon kövér. Tényleg, nagyon kövér, az a gyerek kövér. Szóval nagydarab fiú voltam. Sok szar kaját összeettem. Tudod, tinédzserként sok gyors kaját eszik az ember. Ráadásul egyáltalán nem szoktam sportolni.

Ezt követően a 18 éves Adam került terítékre. Kedvencünk, ekkor hagyta ott a szülői házat és költözött LA-be.

Akkor végeztem a középiskolában.

És az első munkádat egy Óceánjáron kaptad?

Igen, az volt az első hivatalos munkám.

19 évesen?

Igen, akkor voltam 19.

Majd erről mesélt egy kicsit bővebben:

Én voltam az egyik legfiatalabb személy a hajón, ami nagyon fura volt. De egy fiatal, vagy bármilyen korú énekesnek jól jöhet egy ilyen munka, hiszen sok pénzt lehet vele keresni, és a kajáért sem kell fizetni. Én pedig nagyon fiatal voltam, igazi zöldfülű, semmilyen profi tapasztalattal nem rendelkeztem. De így jó volt ez a rendszer, hogy ennyi showt adhattam, ennyiszer elénekelhettem ugyanazokat a dalokat tíz hónapon keresztül.

Ehhez szükséges egy olyan hangi adottság, ami ezt biztosítja.

Igen, itt túl kellett tennem magam azon, ha hideg volt, ha másnapos voltam, és hát a magányon is. Ez sokféle szempontból egy teszt volt számomra.

És most beszéljünk arról, amikor 27 éves voltál! Ekkor versenyeztél az American Idolban.

Ez egy fontos év volt számomra.

Miben reménykedtél, amikor jelentkeztél?

Láttam, hogy lehet jelentkezni, és úgy éreztem, hogy ez az utolsó évem arra, hogy befuthassak, és ez talán be is jöhet. Szükségem volt egy gyors kezdőlöketre, és belegondoltam, hogy ezt talán a TV adhatja meg. Itt történhet valami. Folyton azt éreztem, hogy oké, még lesz egy epizód, amiben benne lehetek mielőtt kiesek. De aztán hétről-hétre tovább jutottam, és ott álltam értetlenül az egész előtt, hogy: “Ez most tényleg megtörténik?” El se tudtam volna képzelni, hogy ennyire sikeres leszek.

Pont ma van a 7. évfordulója, hogy az Idol fináléjában először énekelt együtt Adam a Queennel. 😉

Ezt követölég egy olyan szituációt kellett Adamnek elképzelnie, melyben három különböző sztártól van nem fogadott hívása, akik mind együtt szeretnének vele dolgozni. Az egyik személyt rögtön visszahívja, mivel szívesen dolgozna vele. Míg a másodiknak csak egy smst küld azzal, hogy talán jövőre. A harmadikat pedig egyértelműen lerázza azzal, hogy túl elfoglalt ő ehhez.

A három híresség: Ariana Grande, Nicki Minaj és Sia voltak.

Siat hívnám vissza, ő nagyon elbűvölő. Ariana Grande lenne az, akinek üzenetet írnék, mivel szeretem a zenéjét, szerintem ő egy igazán jó énekesnő.  És ismerem a bátyját. Nickivel pedig szerintem nem jönnénk ki jól egymással.

Találkoztál már Nickivel?

Nem.

Én kedvelem Nickit, egyszer csináltam vele egy interjút, és akkor is három órát vártam rá.

Ez rá vall. De amúgy semmi bajom nincs vele, csak nem tudom elképzelni, hogyan tudnánk mi közösen csinálni egy dalt.

A riporter megjegyezte viccesen, hogy Nicki is visszautasította a játékban Adamet. Majd lezárásként Adam is aláírta azt a nevezetes „Forró asztalt”. 😀