A bécsi “kordongyakorlat” – Beszámoló

Két hét telt el a bécsi The Original High koncert óta, amin számos magyar glamberttel együtt volt szerencsém részt venni. Íme a hosszú beszámoló a napról!

13130966_1612816699037441_4738949122859475147_o

Mivel Debrecenből pont voltunk egy kisbuszra elegendően, így feleslegesnek tartottuk, hogy még hajnalban oda-vissza vonatozzunk Pestre, hogy a két nagy rajongói busz egyikével menjünk. Viszont abban is megegyeztünk, hogy, ha már tényleg csak heten vagyunk, és mind nagyon lelkesek, hiszen egyikünk sem volt még Adam Lambert koncerten, induljunk el már fél hatkor. Sajnos az állandó alvászavarom kicsit bekavart most is, így egyetlen percet sem tudtam aludni a koncertet megelőző éjszaka, de a hat útitársam sem volt sokkal kipihentebb, viszont annál lelkesebb. Melegítésként odafele Adamet hallgattunk, és Adam koncertet néztünk.

Mire fél tizenkettőre odaértünk a helyszínre, már jó pár magyar rajongót ott találtunk. Kaptuk is a számokat a kezünkre, hogy 21-27-ként érkeztünk meg. Ezekről a számozásokról annyit kell tudnotok, hogy vannak, akik számos koncertjén ott vannak Adamnek, tehát egy bizonyos szinten járják vele a világot, és minden koncerthelyszínre már kora reggel kimennek, és szépen érkezési sorrend szerint ráírják a számokat az emberek kezére. Eszerint mi szabadon mászkálhattunk volna öt óráig, és csak utána kellett volna visszaállnunk a sorba.

Mivel semmi sem volt a környéken, amit megnézhettünk volna, így a Gasometer pláza részében ettünk egy kicsit, majd kávéztunk Anna barátnőmmel. Később a debreceni csoport egyik tagja, Csilla is csatlakozott hozzánk. De három órára már úgy elbágyadtunk, hogy nem bírtunk tovább ott ülni, a sorba pedig még nem akartunk visszaállni, így eldöntöttük, hogy legalább körbefotózzuk a Gasometert, és addig is sétálunk kicsit. De közben elkezdtünk azon is gondolkodni, hogy Adamnek öttől hangpróbája lesz, így lassan meg kéne érkeznie. De úgysem elől fog jönni, így szépen odalopakodtunk a hátsóbejárathoz, ami elvileg magánterület volt, de a helyiek nyugodtan közlekedtek mellette. Mi azonban a magyar zászlónkkal, és a kis tábláinkkal nagyon nem úgy néztünk ki, mint, akik odavalósiak. De szerencsére senki sem kötött belénk, a biztonsági személyzet nagyban mosolygott ránk, volt, aki még oda is köszönt nekünk. Idővel egyre több magyar jelent meg ott, de így se voltunk egy tucatnál többen. Anna, Csilla és én is éreztük, hogy itt lesz még valami. Kevesebb, mint egy óra várakozás után meg is jelent Holly Hyman. Először csak sétálgatott tőlünk kissé távolabb, majd odament két lányhoz, akik Csehországból jöttek. Az egyikük rendkívül ügyesen rajzol, és azért szeretett volna találkozni Hollyval, hogy átadhassa neki a rajzait, amik róla, Adamről és Terranceről készültek. Holly külön kért minket, hogy hadd beszélgessen kicsit a lányokkal. Még el is érzékenyült a rajzok láttán. (IDE kattintva láthatjátok az egyik ilyen rajz elkészüléséről készült videót, amit Holly az instagramján is megosztott még jóval a koncert előtt.)

13133132_860102840760214_2887820178603989392_n

És ezután felpörögtek az események. Az egész banda megjelent. Én Adam Rosshoz és Peter Dyerhez siettem oda. Lefotóztam őket, majd Adam megjegyezte, hogy nincsenek éppen fotóhoz öltözve. Én közöltem, hogy: „Semmi baj. Már alig várjuk a showt.” Ezt mosolyogva megköszönte, majd a szintén mosolygó Peterrel el is siettek.

1

Közben Holly már ment volna el, de így is megengedte, hogy mindenki fotózkodjon vele, aki ott van. Nekem mondanom sem kell, hogy remegett a kezem, mikor fotóznom kellett volna, és el is nyomtam a kezembe adott telefont. Mire ő megjegyezte, hogy: „Látom, remeg a kezed. Semmi baj.

Még fel sem ocsúdtunk abból, hogy mennyire kedves és gyönyörű volt Holly élőben, mire megjelent egy Mercy, aminek a hátsó ülésén ott csücsült maga Adam, aki lefele nézett, mint, aki a telefonján csinál valamit. De mi magunk is gyorsan telefont ragadtunk, hogy fotózzunk vagy kamerázzunk, de a nagy izgalmak miatt, nem éppen a legprofibb munkák születtek. Gyorsan átfutottunk a túloldalra, hogy a lejárónál lássuk, ahogy kiszáll a kocsiból. Nem nagyon akarták kiengedni, mert féltek, hogy odafutunk. De végül csak kiszállt Adam, mi hangosan odaköszöntünk neki, ő pedig egy pillanat erejéig hátraintett nekünk.

13151617_860102890760209_9024671353566767222_n

Sajnálom, hogy nem jött oda hozzánk, tényleg nagyon kevesen voltunk, ráadásul mind visszafogtuk magunkat. Majd észrevettük, hogy Terrance is a kocsiban ült, aki nagy nyugodtan húzta a kis bőröndjét az egyik turnébuszhoz. Ekkor azonban már húzták a szalagot elénk, és közölték, hogy mennünk kell. Én úgy voltam vele, hogy ahhoz képest, hogy csak úgy női megérzésből lopózkodtunk oda, hátha látunk valakit, igazán szerencsések voltunk, és megkaptuk azt, amiben tényleg csak reménykedtünk. Bár, mint utólag megtudtam, azok akik ott maradtak, még Terrance-szel is tudtak fotózkodni, de én így sem szomorkodom, természetesen.

A bejáratnál már egy kisebb tömeg volt, mire negyed öt fele visszaértünk. Anna barátnőm benyomult előre a tömegbe, hiszen senkit sem érdekeltek a számaink, és hogy elvileg hanyadikak lennénk. Én viszont később tudtam csak beállni. De jó volt mindenhol magyar szót hallani, a plázában, a mosdóban, az utcán. Szerintem több magyar volt ott, mint osztrák. De ehhez azt is meg kell jegyeznem, hogy egyetlen egy plakát sem tanúskodott arról, hogy ott aznap este Adam Lambert koncert lesz. Lehet, hogy sokan szívesen eljöttek volna, csak egyáltalán nem tudtak a koncertről, mert nem volt kellőképpen hirdetve. De ez csak az egyike azon hibáknak, amit az osztrákok elkövettek ezzel a koncerttel kapcsolatosan. Akik ott voltak, azok számára valószínűleg egy életre szóló élmény volt a kis „kordongyakorlatuk”.

Nagy nehezen, egy óra múlva oda is kerültem a kis debreceni csoporthoz előre, csakhogy másfél órával kapunyitás előtt kijelentették, hogy hátrébb kell jóval mennünk. Nekem előtte is gyanús volt, hogy ilyen közel az ajtóhoz, hogy fognak minket koordinálni, de gondoltam, csak megoldják ügyesen. De ami ott történt, az egy nagy káosz volt. A biztonságiak elkezdtek hátrafelé nyomni minket, míg a rajongók visszafele. Én többször el akartam ájulni, ami részben, amiatt volt, hogy nem aludtam, ez biztos, de akkor is, nagyon rossz volt a tömeg közepén átélni mindezt. Majd hozták a kordonjaikat, amikkel tereltek volna minket rendkívül durva módszerrel. Rárakták jó pár embernek a lábára, a tömeg pedig egyre dühösebb lett. A hajamnak egy nem kis részét hagytam ott, úgy húzgálták jobbra-balra, remélhetőleg csak véletlenül. Végül megtudakoltuk, hogy hol fognak várhatólag beengedni, és azt mondták, hogy a másik oldalt. Mi megkerültük a tömeget, és átrohantunk szépen a túloldalra. Ott viszont nem sokan álltak, így legalább nem a tömegben kellett az utolsó egy órát kivárnunk. De azért annak sem örültünk, hogy egyesek a személyzetből, a lépcső tetejéről fotóztak minket.

Majd hét után tényleg elkezdtek minket oldalról és középről is beengedni. Ott is nagy dulakodás volt. A személyzetből sokan nem tudtak angolul, három ember kellett ahhoz, hogy valaki elmondja, hogy bevihetem-e a parfümömet vagy sem, mert elvették, de csak adták tovább egymásnak, mert nem tudtak nekem válaszolni. Amint beértem én is, a barátnőmmel futottunk balra, mert előre megbeszéltük a debreceni csapattal, hogy ott keressük egymást. Nem tudtuk, hogy mennyien értek már be, de amikor megláttuk, hogy a harmadik sor bal széle még teljesen üres, nagyon boldogok lettünk. És még a társainkkal is megtaláltuk egymást, úgyhogy már csak várnunk kellett.

Kaptunk egy eléggé vérszegény DJ-t, aki fel sem nézett ránk, miközben „alkotott”, és amit végig kellett hallgatnunk, az sem volt éppen jó, sőt… Én a nagy tömegben max három embert láttam, aki élvezte, de mi többiek csak szenvedtünk. Miután végre lement az úriember, hol egy Adam Lambert számot, hol valamilyen ismeretlen dalt raktak be. Mi a közönségben már egyre inkább tűkön ültünk, hogy mikor jön már. 21:20 perckor azonban bejött a banda, és elkezdődött az intro, ami már felvételről is nagyon tetszett, de ott élőben még jobb volt. Bár a koncert többi részében nem sokat néztem a kivetítőt, mivel Adamet követtem a szememmel, de azért az ott az elején nagyot ütött. Tudtam, hogy pontosan mikor kell felfutnia a kis emelvényre, és azt a pillanatot sohasem fogom elfelejteni, amikor felpattant, és elkezdte az Evil In The Night-ot. Az első gondolatom az volt, hogy ez a pasi élőben még szebb, és mennyivel másabb a hangja.

Az Evil In The Night a személyes kedvencem az albumról, éppen ezért előre örültem neki, hogy ezzel kezdi a koncertet, de másrészről tudtam, hogy fel sem fogom tudni fogni, hogy azt énekli a kezdeti sokktól. Így is lett, se a szememnek, se a fülemnek nem hittem. Már lement a For Your Entertainment és a Ghost Town is mire ténylegesen felfogtam, hogy mi történik. Ezt onnan tudom, hogy akkor tudatosult bennem, hogy a lábam olyannyira fáj, hogy muszáj vagyok levenni a cipőmet, és a vadonatúj, hófehér zoknimba végig nyomni a koncertet.

Az első etap egyszerűen csodásan sikerült. Imádtam, hogy az Underground-ot a mi oldalunkon énekelte végig. A Welcome To The Show nagyon újszerűen hatott, hiszen elég friss szám, így nem hallgattam annyira rongyosra, mint az összes többit.  A Runnin/Chokehold/Sleepwalker mashup szerintem annyira zseniális, hogy egy stúdióverziónak is nagyon örülnék. A Rumors nem tartozik a kedvenceim közé, de azért élőben, azzal a bizonyos kitartott hanggal remek volt, szintén. A Lucy-nél az a gitár szóló eszméletlen, Adam Ross egy zseni.

A második etapnál kezdtünk az After Hours-el. Tudom, hogy sokak nagyon szeretik, de én bevallom, a The Original High album leggyengébb dalának tartom, éppen ezért nem értettem, hogy miért énekelte el Adam az összes turnéállomáson. De ott helyben örültem neki, hiszen volt egy kis időm felfogni az eseményeket. Ez volt számomra a „pihi dal”. A Mad World nagyon megható volt, egyszerűen olyan, mintha neki írták volna, az atmoszférája pedig élőben még jobb.

A beszédnél szokásosan elmondta azt, hogy a mindenféle jelzők csak szétválasztanak minket, de a zene ereje ezen segíthet. Majd a sok bedobált ajándéktól kissé besokallt, és rákérdezett, hogy egy kiba…ott baseball meccs lett a koncertjéből.  A később színpadra került melltartóra pedig úgy reagált, hogy „Ich liebe dick”, amin jót derültünk.

A második rész két másik dala a Whataya Want From Me és az Another Lonely Night voltak, amikre nagyon kíváncsi voltam élőben, mivel egyik dal sem tartozik a kedvenceim közé. A Whataya Want From Me-nél, amint megszólalt a gitár és Adam elkezdte énekelni a kezdő sorokat: „Hey, slow it down What you want from me”, az igazán különleges érzés volt, és ahogy utána végig énekelte vele mindenki az egész dalt, egyszerűen mámorító volt. Jobb szót nem tudok rá. Élőben sokkal jobban tetszett a Whataya Want From Me, ezt kijelenthetem. Az Another Lonely Night-nál pedig beleborzongtam, hogyan süvít a hangja, és a fény is rátett az összhatásra.

Itt már ténylegesen kaptunk egy kis szünetet, ami alatt kissé észhez tértünk. A harmadik rész kezdődött a The Light/The Original High/Never Close Our Eyes mashuppal, ami szerintem szintén nagyon jó így együtt. A The Original High élőben sokkal bulisabb, kevésbé sterilebb, mint a stúdió verzió. A Never Close Our Eyes-nál szintén meghatódtam, még úgyis, hogy csak félig énekelte el. Számomra mindennél többet ért az, hogy négy év után élőben hallhattam a kedvenc dalomat. Nagyon boldog vagyok, amiért benne volt a dallistában. Lay Me Down/Shady/Fever trió is tovább fokozta a hangulatot, ami az If I Had You-nál tetőzött, hatalmasat buliztunk rá. Ez a dal is nagy kedvencem, és ezt ráadásul teljes egészében hallhattam, ami plusz jó volt. Trespassing/Another One Bites The Dusst pedig remek koncertzárás volt. Az utóbbinál olyan volt, mintha hirtelen Queenbert koncerten lettünk volna. Adam nagyon elemében volt aznap este, és a szintén lelkes közönségtől csak még inkább sziporkázott. De muszáj, hogy megemlítsem a remek bandáját, valamint Hollyt és Terrancet is, akik tovább emelték az est színvonalát.

Tehát, összességében, életem estélye volt a bécsi The Original High koncert. Adam egyedülálló hangjával, kiváló számaival és a csodás személyével velem volt az elmúlt a hat évben a legjobb és a legrosszabb napjaimon is. Az, hogy végre élőben is láthattam és hallhattam őt, rendkívül sokat jelentett számomra.

Köszönöm szépen a debreceni kis csapatnak a közös utat! Reméljük, minél hamarabb megismételhetjük. 😉