Meglepetés dal: Adam és Laleh közreműködése

Adam Lambert tegnap elejtette a közösségi oldalain, hogy a mai nap folyamán nagy bejelentést tesz. Mást nem árult el ezzel kapcsolatosan, de nem kellett sokáig várnunk, mivel már meg is tudhattuk, mi is ez a nagy bejelentés.

Kedvencünk közöségi oldalain megosztott egy fél perces ízelítőt a vadonatúj dalából, ami a Laleh-val való közös munka gyümölcse.

laleh

Laleh iráni-svéd származású énekesnő, aki korábban színésznő volt, de 2005 óta inkább a zenei világban tevékenykedik. Már öt albuma jelent meg, és Svédország egyik leghíresebb előadójává vált. Úgy látszik Adam figyelmét is felkeltette, hiszen kedvencünk nem dolgozik együtt akárkivel.

Íme a kis betekintő a közös dalukba, aminek a címe: Welcome to the Show, ez magyarul annyit teszi, hogy: Üdvözöllek a Show-ban. Ebben a kis részletben csak kedvencünk hangja csendül fel.

A teljes dal debütálása március 17-én várható, ami egybe esik Adam American Idolos szereplésével . 😉