Adam Lambert: “Ők az igazi, kőkemény Glambertök.” – NOW96.3 interjú

Mint arról már tájékoztattunk titeket, Adam Lambert szerdán St. Louis-ban lépett színpadra a NOW96 rádió Let it Show című koncertjén. A fellépés előtt készített vele a rádió egy interjút, melyben többek között mesél az ő kőkemény Glambertjeiről.

Isten hozott újra St. Lous-ban!

Köszönöm!

Már 5 év telt el, igaz?

Igen, 5 éve turnéztam itt, de úgy rémlik, volt pár rádiós látogatásom ez idő alatt.

Milyen jó, hogy újra itt vagy.

Jó látni az itteni rajongóimat.

Több ezren várnak kint és sikítoznak érted.

Király!

Lesznek később kérdéseim a megtett utadról, de most először is beszéljünk ezekről a rajongókról, a Glambertökről! Amikor megérkeztünk délután háromkor, még a színház sem volt nyitva, de ők már rég kint várakoztak.

Ők az igazi, kőkemény Glambertök. Mert szerintem vannak a kisebb Glambertök, akik reményeim szerint sokan vannak, de a kőkemény Glambertjeim várakoznak kint még a hidegben is.

Mesélj a velük való kapcsolatodról! Milyen dinamika van közted és ezek a kőkemény rajongók között?

Tudod, néhány személy úgy hozzám nőt, mintha a második anyukáim lennének. Nagyon sok ilyen személy van, mintha 8080500 második anyukám lenne.

Különleges egy csoport!

Igen, az.

Most, hogy karácsony van, és az ország minden rádióállomása szervezi a saját műsorát, olyan az egész, mint egy bőségszaru. Ma estére nekünk egy remek csapatunk van, és te vagy a legfőbb sztár. Léptél már fel egy helyen Rachellel (Rachel Platten) vagy a Pentatonixal?

Nem, még nem. De nagy rajongója vagyok a munkásságuknak. Rachelnek volt egy remek dala idén, a Fight Song. A Pentatonix fantasztikus. Arra a világra emlékeztetnek ahonnan jöttem. Amikor középiskolásként a színházban játszottam, nagyon sok acapella csapat volt és ehhez hasonlóak, s ők voltak a krém.

Mondanád a színpadi jelenléted mind szóló énekes és mind a banda (Queen) élén való munkád során színháziasnak? Ez a jó megfogalmazás, igaz?

Szerintem erre épült minden, hiszen ebből a világból jöttem. De egyre inkább kezdem megtalálni a saját utamat. Persze még mindig csinálok teátrális dolgokat, amik nem megszokottak. Szerintem, ami igazán izgalmas az új albumommal kapcsolatosan, a The Original High-al, az, hogy visszaránt a földre a rajta lévő dalokból áramló érzelmekkel. Ez nem egy pihekönnyű dolog, az egész koncepció a szívemből indult.

Kívülről úgy néz ki, hogy imádsz minden dolgot, ami az új albummal kapcsolatos, a turnézást, azt, hogy mindent a rajongóid szemébe mondhatsz.

Pontosan, ez a harmadik albumom, és úgy hiszem, hogy mindegyiknek megvan a sajátos szemszöge. Hiszen mind az én saját tükörképeim, annak az énjeimnek, akik az albumok születései alatt voltam. De ez a mostani más, nagyon sokat csupaszítottunk a dolgokon. Mint tudod, Max Martin és Shellback voltak a fő producereim, akik kihívás elé állítottak azáltal, hogy azt kérték, újabb színeket mutassak meg a hangomból, és úgy énekeljek bizonyos dolgokról, ahogy előtte még soha.

Amikor énekelsz és egyedi színpadi előadást nyújtasz, le szoktál tekinteni a közönségre, figyeled, hogy mik a visszajelzéseik, milyen érzéseket váltottál ki belőlük?

Ez egy nagyon fontos dolog számomra. Sokan azt mondják, hogy ilyenkor be kell csukni a szemedet és csak a belső dolgokra koncentrálni. De én nem ilyen vagyok, imádom a kötődést, szeretek szemkontaktust létesíteni, kifejezetten az embereknek énekelni. Ettől maradok spontán. Ez az, ami minden este más, az emberek és a tőlük kapott energia. Ezt tesz minden showt különlegessé és egyedivé.

Az emberek már alig várják a ma estét, te is hallhatod a sikítozásukat. Igazán remek lesz! Úgyhogy ismét köszöntelek St. Louis-ban. Jó volt látni téged. Jó szórakozást!

Köszönöm és téged is.