“Hollywood kettősségéről akartam szólni a dalokban.” – Schön! Magazine interjú + fotósorozat

Adam Lambert pályája csillagászati értelembe véve is a szupersztárságig emelkedik. A nyugati part zenei világából érkező huszonéves Adam lökhajtással került a rivaldafénybe az American Idol-beli megjelenése miatt, ezt követően a zene történelmébe íródott bele a neve a döbbenetes szövetségével a Queennel. Mr. Lambert minden bizonnyal a jelenkori popkultúra alapköve. A 2012-es Trespassing albuma utáni rövid kihagyást követően, 2015-ben újult erővel láthattuk viszont egy ragyogóan eklektikus albummal, a The Original High-jal. Épp a Queen turné alatt kapták el Adamet, aki épp Rióba tartott, a mini dél-amerikai turné és a saját albumának promóciózása között bűvészkedve. A brit Schön! magazin riportere őszinte beszélgetést folytatott az úriemberrel, aki épp most táncolt Mitsy-vel, a makacs zebrával. Beszéltek Hollywoodról, a Saint Laurent Cuban cipőről, a felnőtté válásról és a meleg jelzőről. 

schön

Hogyan boldogulsz az albummal?

Nagyon jól, izgatott vagyok. Eléggé kisugárzónak tűnik.

Szóval, mi is a története? Kollaboráltál Max Martinnal és Shellbackkel ezen az albumon. Milyen irányultság volt a fejedben, mikor felkerested őket?

Max volt a Whataya Want From Me producere, ami az első nagy kislemezem volt, Shellback meg az ezt követő dalt készítette. Első alkalomra már működött az egész, nagy rajongója vagyok a munkájuknak, ami egy nagyszerűen fénylő pop és a tapasztalataim alapján mindkettőjük igazán tudja, hogyan vezesse nagyon jól a vokálokat is. Volt egy demóm, a The Original High címmel, a dal korai verziója, amit lejátszottam nekik, mire ők imádták.

Még mindig van egyfajta pop magja. Fontos volt ez számodra?

A rádióban akarom hallani a dalaimat, akarom, hogy az emberek hallják őket és ez a két srác tudja, hogyan kell elérni ezt. A másik dolog, ami jó volt ebben az, hogy mindez engedte, hogy kicsit relaxálhassak. Amikor leültünk és elkezdtünk beszélgetni, a The Original High még ilyen melankolikus dal volt arról, hogy először megtörtént valami és soha nem lehet összehasonlítani majd a második alkalommal.

A dalok témáját tekintve, valós élethelyzetek ezek?

Határozottan. Nagyon szociális ember vagyok. Szeretek iszogatni, szeretek klubbokba járni, szeretek táncolni. 15 éve Hollywoodban élek, ami egy érdekes város: egyik szempontból, nagyon csillogó tud lenni, tele fantáziával és lehetőségekkel, mindig csodás emberekkel találkozhatsz. De a másik oldalán a dolognak, nagyon hamis és üres tud lenni. Valahogy ennek kettősségéről akartam beszélni a dalokban.

Említettél egy bárgyú világot – Gondolom, a Ghost Town nyilvánvalóan erre összpontosít…

Mielőtt elkezdtem dolgozni az albumon, volt néhány szabad hónapom. Csak lazultam, nem volt dolgom, teljesen normális ember voltam, legalábbis annyira normális, amennyire lehetséges volt. Barátokkal jártam ki, randiztam, ez meg az. És elkezdtem észrevenni, hogy a baráti körömben van valami általános kiábrándult érzés. Számomra, ennek a hangulata olyasmi volt, hogy már tudod, ki vagy most, az identitásod ki van kalapálva, de arra a pontra érkezel, ahol azt kérdezed: “Mit akarok? Mi fog boldoggá tenni?” ellentétben a “Mi tesz erőssé?” kérdéssel. Más célokat akarsz elérni, ahogy elkezdesz felnőni.

Ez majdnem olyan, mint egy életfilozófia váltás. Tehát, hogyan álltál a vokálok kidolgozásához maga az albumon? Milyen volt a felvétel folyamata?

Stockholmban kezdtem. Egy hónapig kellett volna ott lennem, ami végül két hónap lett. Volt egy fiatal írókból és producerekből álló csapat, úgynevezett Wolf Cousins, akik szó szerint a földalatt, egy farkas odúba vannak. Nem igazán volt szociális életem Stockholmban, sokat voltam egyedül. Jót tett az albumnak.

Ez hol helyezkedik el, a többi albumodhoz viszonyítva?

Sokkal jobban egységesebb, azt hiszem. Az első album én voltam, amikor még találgattam. Az American Idolból érkezve, senki sem tudta igazán, mi fog nekem működni, úgyhogy ez egyfajta találgatós játék volt. Egy modern ódát akartam készíteni a glam rockhoz, többnyire teátrális volt, meg mindenféle. Azt hiszem, ez sokkal jobban összpontosított és megalapozottabb. Mint előadóművész, legmagabiztosabbnak érzem magam abban, amit képes vagyok csinálni. Olyan volt, mint egy oda-vissza dolog: váltogattam. Jól összejött. Volt egy dalnak a demó verziója, amit lejátszottam Brian May-nek és azt kérdeztem tőle: “Akarnál gitározni ebben?” és ő azt válaszolta, hogy “Igen!”. Tehát, izgalmas volt. Amúgy, a Lucy.

Gondolom, az egyik csúcspont a Queennel Londonban volt, a szilveszteri fellépés, ami egyszerűen csak robbant.

Nagyon szórakoztató volt. Mikor mondták, hogy ezzel készülünk, azt mondtam: “tényleg?”. “Foglalt vagyok azon az estén, bocsi!” [Nevet] A második gondolatom az volt, hogy “Mit fogok viselni?”. Szó szerint úgy voltam vele, hogy “Piros. Pirosnak éreztem az idén magam.” Piros az Új Évnek, ünnepies!

schön! magazin (2)

Már rengeteg Freddievel való összehasonlítást kaptál. De mit tanultál Freddie-től? Mit adott neked?

Amikor nézem a régi felvételeket róla, fel vagyok dobva. Annyira szabad volt a színpadon. Nem hiszem, hogy túl volt tervezve a fejében. Amikor közeledett a koncert, nagyon ijesztő volt, mert sosem akartam imitálni őt. Úgy éreztem, hogy ez kicsit giccses lett volna, de arra figyeltem, hogy mik voltak az ő szándékai. Úgy dalszerzés, mint a dalok előadása terén, illetve a színpadi megjelenése terén is.

Csodálatos energiád volt Brian May-jel és Rodger Taylorral a színpadon. Milyen a kapcsolatotok?

Nagyszerűek ők. Családias a hangulat, kellemesen érzem magam. Rendkívüli tiszteletet érzek irántuk és úgy megyek próbákra, meg a fellépésekre, hogy szerencsésnek érzem magam, hogy a vendégük lehetek. Nagyszerű dalokat alkottak és még mindig játszani akarják a rajongóiknak. Miért ne lennének képesek turnézni? Nagyon tiszteljük Freddie-t. Vannak részek a show-ban, amikor megjelenik a kivetítőn és hallhatod a hangját. Hadd ünnepeljük ezt a srácot, aki egy kibaszott ikon volt!

És ennek még vége sincs. Még mindig van neki mondanivalója, és ez az egyik módja a hangadásnak.

És életben tartja ez a dalokat! Muszáj élőben játszaniuk, főleg ezt a fajta zenét. A felvételek zseniálisak.

Brian azt mondta, hogy te valóban megváltoztál és fejlődtél, mint ember, azóta, hogy együtt dolgozol velük. Mondható ez bóknak?

Úgy vélem, ő látott engem, ahogy mindenbe belenőttem. Mikor először találkoztam velük, akkor még csak folytak a dolgok. Az American Idol végén, a fináléban együtt léptünk fel, ami teljesen új volt számomra. Hirtelen lett nevem. Most már hat éve, úgy érzem, hogy két lábbal állok a talajon.

Eltekintve a Queentől, személyes változásaid is vannak, stílusváltások. Fokoztad a divat-játékodat.

Szerintem, ezzel is úgy van, mint az énekléssel. Elkezdtem jobban figyelni a divatra. Elkezdtem többet tanulni. Elkezdtem tényleg figyelni a vezércikkeket, a kollekciókat, elkezdtem kicsit jobban megérteni a trendeket, megérteni azt, amit akartam, hogy a stílusom elmondjon rólam.

Akarom a cipődet, amúgy.

Ó, ez az új Saint Laurent! Nem kényelmesek. Nem járásra vannak kitalálva. Párizsban voltam néhány nappal ezelőtt és kimentem egyik barátommal, amikoris ezt viseltem. Igazán aranyosnak éreztem az összeállításomban magam, de, baszd meg, azt mondtam: “Megjegyzés magamnak: talpbetét szükséges ezekhez.” Ez egy álló cipő, nem egy séta cipő.

Újra visszatérve a Queen előtti időszakra, amikor bekerültél a popszakmába, az emberek könnyen ragasztották rád a “meleg művész” címet. Teher volt ez számodra vagy egy fontos része a karrierednek?

Egy érdekes utazás volt, mert 18 évesen jöttem ki a szekrényből. [Vallotta be nyilvánosan, hogy homoszexuális – a szerk.] Egy nagyon liberális családból származom, színházban dolgoztam, tehát sosem volt ez igazán küzdelem számomra. Nagyon jól éreztem magam ezzel. Majd elmentem ebbe a show-ba, ahol nem volt olyan rész a kérdőívben, hogy “Milyen szexualitásod van?”. Sosem rejtettem volna el, de soha nem is jött fel témába. Így utólag, interjút adtam a Rolling Stone-nak, aminek a címe Adam kijövetele volt. [Kifejezés: nyilvánosan kijelenti, hogy meleg. – a szerk.] Azt mondtam, hogy már rég kint vagyok! Fura élmény volt, egy gyorstalpaló arról, hogy milyen is celebnek lenni; hogyan döntenek az emberek arról, hogyan szeretnének látni téged, és hogy a média hajlamos rád vetíteni azt, amit akar. Gyorsan kellett megtanulnom, mi ez az egész. E tekintetben voltak olyan pillanatok, amikor tehernek éreztem ezt, de egy nagy lehetőség is lehetett, ami segíti az emberek tanítását, illetve néhány sztereotípia lerombolását.

Nem óriási felelősség?

Kicsit ijesztőnek tűnt akkor. De aztán, más esetekben, mikor találkoztam egy rajongóval, aki odajött hozzám és azt mondta: “Az a tény, hogy az vagy, aki valójában vagy és nem kérsz elnézést, sokat segített nekem.” Itt kezdtem érezni, hogy ez nagyobb, mint én. Izgalmas a kultúra ezen fordulópontján lenni most.

A becsületesség és a nyitottság az, amiért a rajongók szeretnek téged…

Reméltem is! Feltétlenül van egy kapcsolat és ez érdekes, mert egyre több homoszexuális rajongóval is találkozok… Nagyon extrém külsőm volt ezelőtt és játszadoztam a sminkkel, amivel jól is éreztem magam, de úgy vélem, ez egy válasz volt mindenre. Szerintem, néhány tagja a meleg közösségnek is nézhetett úgy ki…

Legdurvább kritikusok odakint vannak…

Mindnyájunknak megvannak a saját dolgaink, amivel egy közösségként foglalkozunk és talán ez nem az volt, amivel azonosulni tudtak.

Mit gondolsz, mi a legnagyobb tévhit rólad?

Már nem tudom. Mindent megpróbáltam megosztani. Azt hiszem, mikor különc ruhát viselsz és magabiztosan énekelsz a színpadon, könnyű azt feltételezni, hogy valaki egy seggfej vagy egy díva, és nem hiszem, hogy az lennék. Abban biztos vagyok, hogy megvoltak a saját pillanataim, de elég barátságosnak gondolom magamat.

Akkor sosem kértél egy tál csak kék Skittles-t?

Nem, soha! [Nevet] De amúgy, amikor úton vagy, nehéz megtartani, hogy egészségesen táplálkozz. LA-ben mindannyian le vagyunk nyűgözve a vegetáriánis konyhától. Kicsit én is megőrülök érte. Nem panaszkodok senkinek emiatt, ez nem történik meg. Őszintén!

»Az Another Lonely Night kislemez november 13-án érkezik.«

schön! magazin (1)
Még több fotóért kattintsatok a képre!

Fotók: Diago Indraccolo
Ruha: Kay Korsh
Riporter / szerkesztő: Patrick Clark