“Rossz vagyok a segítségkérésben.” – Adam Dániában volt ť ADAMFANS.NET – Adam Lambert Magyarország

“Rossz vagyok a segítségkérésben.” – Adam Dániában volt

Adam Lambert az Egyesült Királyságból egyből Dániába utazott, ahol tegnap és még ma is különböző rádióknak és magazinoknak adott interjút a Warner Music Denmark épületében, többek között a Kig Ind Magazine-nak, a DR P3, a The Voice Denmark rádiónak is, így népszerűsítve a The Original High nagylemezét.

denmark

Eddig a DR P3 nevű dán rádiónak adott interjúról került feltöltésre felvétel, amiben Lambert harmadik korongjáról beszélt, illetve elkezdett mondatokat kellett befejeznie.

“Ez a hetem is foglalt, mert jó elfoglaltnak lenni. Izgalmas számomra, hogy körbeutazhatom Európát és a zenémet népszerűsíthetem. Nagyon szeretem a világ ezen részét!”

Épp azon a napon, azaz tegnap regisztrált Adam újból Snapchatre, a műsorvezető szóvá is tette, hogy még nem osztott addigra meg semmit, de gyorsan hozzá is tette, hogy ez azért van, mert az énekes elfoglalt. Majd rögtön a The Original High-ra terelődött a szó, amiről elmondja Adam, hogy nem mondhatni, hogy szomorú volt, amikor a dalokat írta, hanem a Svédországban töltött két hónap nagyon befolyásolta a hangulatát, így egyfajta elmélkedés ez az album.

Majd leadták a második kislemezt, az Another Lonely Nightot. Ezután a műsorvezető által elkezdett mondatokat kellett bejeznie:

Adam Lambert vagyok és én…

… fáradt vagyok, de nagyon izgatott vagyok, hogy Európában lehetek. [nevet]

A zeném…

…érzelmes.

Jó vagyok…

… az éneklésben.

Az vagy!

Amúgy ez az egyetlen dolog, amiben úgy gondolom, jó vagyok, úgyhogy muszáj volt ezt büszkén mondanom. Nagyon jó vagyok az éneklésben! Nincs kérőjel! Csak jó vagyok.

Miben vagy rossz?

Ó, Istenem, egy csomó dologban rossz vagyok. Nem vagyok pontos, rossz vagyok a rend megtartásában…

Vannak erre embereid…

Nincs, mert a segítségkérésben is rossz vagyok. Mindent egyedül szeretek kezelni. Úgyhogy rendetlen vagyok, a dolgaim mindenhol ott vannak. (…) Sok időben telik, amíg rendet rakok.

Az új kislemezem, az Another Lonely Night

… egy kicsit szomorú, de a ritmusa emelkedő. (…)

Utazásokon az időt elütöm…

… állandóan a telefonommal. Függője vagyok a mobilomnak. Felnézek Instagramra, Snapchatra, Twitterre, vagy Facebookra. (…) A nemzetközi roaming adatforgalom egy kurva.

Egy régi hősöm…

… Freddie Mercury, ő most nagyon közel van a szívemhez.

A kedvenc dalom most…

Inkább csak egy a kedvenceim közül, mert rossz vagyok amúgy a kedvencek kiválasztásában, de amit nagyon szeretek most, Weekndtől a Can’t Feel My Face-t.

Majd lejátszották neki a kedvenc dalát. 🙂

» Képek:

warnermusicdenmark
Forrás: Instagram / warnermusicdenmar

Rajongói képek

Kattintsatok a képre a teljes méretért!

» Videók:

“Hé, Dánia, köszi a támogatásért és az új kislemezem, az Another Lonely Night elérhető már. Rá kéne vessetek egy pillantást!”


A Warner Music Denmark Snapchatjéről mentett videók/képek egyetlen videóban:

» Instagram:

Adam Instagramján két képet osztott meg a félszigetországból, illetve egy videót, amin jól láthatóan szórakozott egy kicsit egy hintán, újraélve ezzel gyerekkorát. 😀

adamlambert: Koppenhágai Izzás

Copenhagen Glow

ADAMLAMBERT (@adamlambert) által közzétett fénykép,

Weeeeeeeeewe

ADAMLAMBERT (@adamlambert) által közzétett videó,