Adam Lambert zenéjével szeretné meghódítani a világot – Süddeutsche interjú ť ADAMFANS.NET – Adam Lambert Magyarország

Adam Lambert zenéjével szeretné meghódítani a világot – Süddeutsche interjú

Adam Lambert németországi tartózkodása idején az ország legnagyobb napilapjának, a Süddeutschenek beszélt a Queenről és a karrierjéről.

süddeutsche

Adam Lambert már jó néhány éve sikeres zenész. Minden akkor kezdődött, amikor az American Idol fináléjába került. Most egy híres művésszé nőtte ki magát és épp tegnap adta ki a harmadik albumját. A The Original High-nak köszönhetően, a rajongók izgatottak lehetnek az új hangzás miatt. Adam azt mondja, hogy nagyon őszinte és személyes ez az album. Tehát izgatottabb a visszajelzések miatt a megjelenés után.

“Azt gondolom, ez olyan dolog, amit nem mondhatsz most el Twitteren, például. Vannak bizonyos dalok, amik bizonyos emberekhez kapcsolódnak. Szeretem felfedezni ezt. Így a fiatalabb rajongóim ezt a dalt szeretik, az öregebb amerikai rajongóim meg amazt. Ezt nagyon érdekes és épp ezért szeretem ezt az albumot ennyire. Tág teret kapnak a különböző légkörök rajta.”

Az új albumával valami újat próbált ki. Ez az album, ahogy Lambert mondta, modern, ha zenéről van szó és őszinte, ha a tartalomra tekintünk, mert a múltbéli tapasztalatai az elmúlt évekből nagy hatással voltak rá.

“Az album egyfajta üldözésről szól a boldogság után. Mindnyájan valami után keresünk és ezt tart minket mozgásban. De néha szükséged van arra, hogy rájöjj, mit kell üldöznöd, de útközben eltévedhetsz. Tehát erről szól az album.”

Brian May egy közreműködő az új albumon. Adammel nagyon jól ismerik egymást, mert Lambert nem csak egy szóló énekes, hanem a Queen új frontembere is, Freddie Mercury helyén.

“A szüleim nagyon oda voltak, mert tudod, különösen annak a generációnak ez a zenekar a legjobb volt. Ők minden bizonnyal legendásak. És a családom úgy volt, hogy »Wow! Nagyszerűen hangzik.«”

A Queennel állni színpadra és életre kelteni a dalaikat, hatalmas élmény volt számára, ahogy elmondta az énekes.

Freddie Mercury helyére állni igazán nagy kihívás. Adam Lambert a Queen új frontembere és annak ellenére, hogy nagyon izgatott volt, egy másodpercbe telt és már is megszokta.

“Először kicsit félelmetes volt, tudod, odaállni és a Queennel turnézni, tudva, hogy a rajongóiknak magas elvárásaik vannak. Annak tudatában lenni, hogy nem tudom túlszárnyalni Freddie-t, de nem is akarom. Tisztáznom kellett magamban mindent, mielőtt énekelni kezdtem velük. Hogy fogom ezt megcsinálni? Hogyan fogom kimutatni a Freddie iránt érzett tiszteletem, beletenni magam és Adamnek lenni?”

Minden nem történt meg egyik napról a másikra, mondja a 33 éves énekes, a Queen a karrierjének nagy részét képezi már, de saját dalokat is ki akar adni. Az új albuma, a The Original High tegnap jött ki.

“Számomra az is nagyon fontos, hogy szóló karrierem legyen. Mint művész, ez egy mód, hogy ‘betörjek a világba’. Ezek a dalok meghatároznak engem, mint egy alkotó művészt, aki újat alkot.”

A Queen is úgy tűnik, mintha az új zenéje lenne.

“Privát repülőn utaztunk városról városra, ami nagyon újszerű dolog, még nem volt részem ilyenben addig. Egy nap lejátszottam nekik az új kislemezem, a Ghost Townt és nagyot partiztunk a repülőn, táncoltunk és pezsgőt ittunk. Jó móka volt. “

Tehát így utaznak ezek az emberek, még akkor is, mikor Adam hangulata nem épp a legjobb. Tudja, hogyan kell csinálni és ezt egy Queen idézettel jelentette ki:

“A show-nak folytatódnia kell.” (The Show Must Go On)