Boldog 33. születésnapot, Adam Lambert!

Elérkezett kedvencünk születésnapja. Adam Mitchel Lambert 1982 január 29-én, egy pénteki estén, 10:44-kor született Indianapolisban, Leila és Eber Lambert első gyermekeként. A már a akkor is erős hanggal megáldott kisbaba (értsd: Adam folyton ordított) mára világhírű énekessé, milliók példaképévé, inspirációjává és személyes hősévé avanzsált.

adbaby

A mai napra Eber Lambert videóját hoztuk el nektek. A felvétel 2013 nyarán készült, Adam édesapja pedig idősebb fia gyerekkoráról, zenei ízléséről beszél őszinte és ironikus stílusban, így már azt is érthetjük, kitől örökölte Adam a ragyogó humorát. Így látta Eber Lambert a fiát felnőni:

[…] Indianapolisban kötöttem ki a munkám miatt, megnősültem és az első fiam 1982-ben született. Az első játékai főleg hangszerek voltak, kicsi zongora, xilofon, harmonika. […] Aztán ’83-ban munkahelyet váltottam, ezért San Diegóba költöztünk. A második fiam 1985-ben született, és az évtized végére kiderült, hogy egyikükből sem lesz focista, vagy T-ball játékos. De külvárosi szülőként találnod kell valami hétvégi programot a gyerekeidnek. Az idősebbik fiam, Adam szerette a zenét és tele volt energiával. Neil nyugodtabb típus volt, inkább legózott vagy videojátékozott. Szóval beírattuk őket csoportos zongoraórára. Adam egy hónap után ott hagyta, nem volt hozzá türelme. Neil rádöbbent, hogy van valami, amit jobban csinál, mint a bátyja, szóval még mindig, 20 évvel később is zongorázik. Utána beírattuk Adamet énekórára és egy színházi gyerekcsoportba. Musicalek. Mindig is utáltam a musicaleket, de klassz gyerekcsoport volt, és néhány szülővel össze is barátkoztunk, és hála az égnek, sosem adták elő az Oklahomát. Amikor gyerek voltam, meg kellett néznem a tévében, anyám ezzel büntetett.

Úgy nézett ki, hogy Adam hangja fejlődik, de kezdett rossz irányba nézelődni. Nem számított, hány remek előadót kapcsoltam be neki, Bowie-t, Morrissey-t, Robert Plantet, vagy akár Otis Redding-et, ő akkor is En Vouge-t, Backstreet Boys-t és Destiny’s Childot hallgatott. Ő lett a mi muzikális Alex P. Ketonunk (A Family Ties c. műsor kitalált karaktere – a szerk.) Tizenhárom évesen azért könyörgött nekem, hogy vigyem el az első koncertjére. Mikor én voltam tizenhárom, azért könyörögtem a bátyámnak, hogy vigyen el Led Zeppelinre, a Forumba. Adam meg Paula Abdult akarta megnézni a sportarénában. Aha. Menj, kérdezd meg anyádat.

A kilencvenes évek végén rákapott a retróra, a ’70-es évek diszkózenéire. Egy nap arra jöttem haza, hogy Adam a Brick House című dalt hallgatja. Apa üzemmódba kapcsoltam, feltrappoltam a lépcsőn, kikapcsoltam a lejátszót és azt ordítottam: “Embertelenség, hogy arra kényszerülök, hogy kétszer is túléljem ezt a kibaszott zenét ugyanabban az életben!” Erre azt mondta: “De apa, apa, ez tök jó!” Én meg: “Nem, sosem volt jó, soha! Az embereknek csak azért tetszett, mert kokaint szívtak és mindenki mindenkivel lefeküdt, mert nem érdekelte őket a biztonság!” Erre csak forgatta a szemeit és feltette a fejhallgatóját. Egész király apa lett belőlem.

Érettségi után Adam beiratkozott főiskolára, de ez csak egy hónapig tartott, mert rájött, hogy már tudta mindazt, amit ott akartak tanítani neki. Ami még rosszabb, hogy felzárkóztató matekra kellett járnia. A matek összetett és fontos dolog, de számára egyértelműen pofára esés. Munkát kapott énekesként egy sétahajón, mi pedig a haditengerészet bárénekesének neveztük. Egy évvel később talált valami mást, hat hónapos turnéra ment Németországba a Hair musicallel. Ő és a társulat nagyobb része kipróbálták a szexet, drogokat és rock and rollt, a színpadon és azon kívül is.

Visszajött Los Angelesbe 2005-ben, egy ideig alkalmi munkái voltak. Egyszer egy üzlet teljes munkaidős, vezetői állást ajánlott neki, így felhívott, hogy szerintem el kellene-e fogadnia, vagy sem? Visszaemlékeztem, hogy annak idején és kidobtam a saját szenvedélyemet, és jól fizető munkára váltottam. Nem tudtam mást mondani: “Nem. Üldözd az álmaidat, Ad, még csak 23 éves vagy.” Mint kiderült, jó választ adtam, mert valójában addigra már rég elutasította az ajánlatot. Alkalmanként felhívott, hogy olyan szükségletekre kérjen pénzt, mint kajára vagy kemping felszerelésre az évente megrendezett Burning Man ‘sétára’, amiből nekem csak annyi volt érthető, hogy lényegében csak halottak mutatják a távot a sivatagban, csak itt épp nem voltak halottak. Végső kétségbeesés a jövedelemért. Eléggé mély ponton volt a Lake Tahoe musical változata, a Debbie Does Dallas idején. Senki sem láthatta őt a családból a szerepében. A Wicked show idején szilárd koncerteket adott LA-ben és alapított egy bandát a barátaival. 2008 augusztusában felhívott és közölte, hogy kipróbálja az American Idolt. Nem vagyok nagy TV néző, hallottam róla, de nem tudtam semmit a showról. Azt mondta, már ezrek kipróbálták. Azt mondtam, oké és sok szerencsét. Októberben kiderült, hogy a top 40-be is bekerült, de ott kell hagynia a Wicked musicalt. “Várj, várj, várj, várj… Ott akarod hagyni az eddigi legjobban fizető és előnyös állást, hogy egy játékban vegyél részt?!”
– “De, apa, apa, ez az első számú show a televíziókban. ”
– “Az? Mennyit fognak fizetni?”
– ” Hát jövő nyárig nem kapok fizetést, azt is akkor, ha bekerülök a legjobb 10-be.”
– “Hogy a faszba fogsz kilenc hónapon át élni jövedelem nélkül?!”
[…] Bekerült a top 12-be. És mi mind ünnepeltünk. Két héttel később már hiányzott a kedvenc Virginia Johnny Cash Ring On Fire feldolgozása. […] Ezek után merészeltem minden keddi adásra elmenni. Minden pénteken beszélgettünk telefonon arról, hogy milyen dalt dolgozzon fel a következő héten. Természetesen, az ajánlásaim elutasításra kerültek. […] Az elkövetkező négy hónapban olyan fura hírességekkel találkoztam, mint Paula Abdul, Glen Campbell, Slash, SmokeyRobinson, de az egyik ilyen kellemetlen találkozás az izgága, pop rajongó, Sir Anthony Hopkinsszel volt. Hannibal kibaszott Lecter a hátamra csapott a végén, állva tapsolva Adam Change is Gonna Come feldolgozását. […] Adam végül a második helyen végzett, eljött az első fizetésnapja és 2010-ben kiadta az első albumát. Első helyet kapott a rádiók top 40-es listáján Amerikában, Európában és Délkelet-Ázsiában. Tavaly júliusban pedig a Queen megmaradt tagjaival hét koncertet adott Európában. Sosem szerettem igazán a Queent. De ezt megtartottam magamnak, így én és a fiam, Neil elrepültünk Londonba, hogy megnézzük a showkat, majd elkezdtem újra gyűjteni a CD-ket, vissza a ’80-as évekig. Tavaly szeptemberben bontottam ki az első bakelitet 20 év után. Adam második albuma. Megtörtént. Csodálatos volt számomra, hogy megragadta az álmait. Első helyre ugrott a Billboard listáján és a helyi top 40-es listán, hetekkel később is. Reggeli és esti ingázásaim során azt reméltem, hogy játszani fogják az új kislemezét. Ez beletelt néhány napban, mivel ez a top 40 szarság még mindig hallgathatatlan.

 BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT,
ADAM LAMBERT!