“Adam egy potenciálisan világhírű szupersztár!” – a WBR vezérigazgatója

Már olvashattatok a nagy hírről, miszerint Adam egy interjúban nyilatkozott az új kiadójáról, a Warner Bros. Records-ról, az áprilisban érkező első kislemezről a nyáron megjelenő harmadik albumról. De Lambert új kiadójának vezérigazgatója is nyilatkozott néhány sort ezügyben. Ennek fordítását olvashatjátok most:

almmstudio

Amikor a Direct Management Group (Adamet menedzselő cég- a szerk.) először kezdett tárgyalni a Warner Bros. Records vezérigazgatójával, Cameron Strang-gel az egykori American Idol versenyzőről, Adam Lambertről, az új album még távoli álomnak tűnt. Az énekes és az RCA Records útjai hónapokkal ezelőtt elváltak, mivel a Sony csak egy feldolgozás-albumot támogatott volna, így indult el Adam egy másik irányba.

Riporter: Ön gyorsan reagált, mikor Adam szabaddá vált. Mi járt a fejében, mikor Adam és az RCA elváltak?

Cameron Strang: Mind nagy rajongói voltunk Adamnek, és szintén Steve Jensennek, Martin Kirkupnek és Bradford Cobbnak is, a DMG-től. Minden akkor kezdődött, mikor egy érdekes kapcsolat kezdett kialakulni Max Martinnal és Shellback-kel, akikkel eddig igen sokat dolgoztunk. Így mind összegyűltünk és arról beszéltünk, hogy milyen hihetetlenül kreatív csapat jönne össze. Meg voltak a hozzávalók, csak össze kellett keverni.

R.: Mit látott Adamben, mint művész?

C.S. :Mindenek előtt, a hangját. Mind érezzük, hogy egy nagyszerű művészi és énekesi karrier áll előtte. Talán voltak olyan dolgok, amik nem jöttek össze neki, történetesen, a mi cégünknél is akad próba-szerencse, de úgy éreztük, hogy ő már készen áll. Ő már egy olyan ösvényen tart, ahol kerül akadály, fent és lent is, de úgy éreztük, hogy ez lehetőséget ad olyannak, aki tényleg jó karriert akar kialakítani.

R.: Milyen lehetőségek vannak?

C.S. : Úgy gondolom, hogy ő egy potenciálisan világhírű szupersztár. Világszerte van neki rajongója. Hozzá került az egyik legnagyszerűbb hang és saját erejéből lépett, úgy személyileg, mint férfiként. Békében van saját magával és művészi látásmódjával, és azt hiszem, ez bizalmat és szabadságot eredményez.

R.: Mennyire volt kész az album, mikor először találkoztak és mennyire van kész most?

C.S.: Zene nélkül jött. Együtt készítettük a felvételeket és már 90%-ban kész is van mostanra. A terv az, hogy a kislemezek tavasztól kerülnek ki és az album a nyár elején.

R.: Max Martinnal való közös munka miatt már nyilvánvalóan az agyában vannak a dalok.

C.S.: Ez több volt, mint egy gyümölcsöző, szerves gondolat, de igen, Max egy hihetetlenül tehetséges dalszövegíró és zenei producer. És mikor azt mondom, hogy zenei producer, akkor a zenei producer legtágabb értelmében értem. Hihetetlen elképzelései vannak. Adamnek szintén igazi szerepe van minden dal megírásában, így egy bizonyos művészi látásmódot és bizalmat ad a projektnek. Ez már valóban egy igazi együttműködés kettejük között.

C.S.: Hogyan látja az Idol-kapcsolatot, ez egy szégyenbélyeg? Egy eszköz?

R.: Azt hiszem, ez egy része Adam történetének. Ez az, ahol kezdte és ez egy nagy próbája volt a pályafutásának. Mindenki különböző módon nyilvánul meg, különböző helyeken kezd, különböző emberekkel társul, de végezetül, és már számomra is bebizonyosodott újra, meg újra, hogy a zene és a tehetség meghatározza a karriert.

– forrás: Billboard