Adamet boldoggá teszi a változatos közönség – interjú a GLAAD-del

A már feltörekvő énekes, egykori American Idol versenyző, Adam Lambert a LMBT közösség legjelentősebb személyisége a pop zenében, és olyan rajongótáborra tett szert, ami lojális és szenvedélyes. Adam a hírességét jó dolgokra használja fel, hiszen számos szervezettel is dolgozott együtt, mint a Trevor Project, Human Rights kampány, és persze a GLAAD által szervezett kampányokban is részt vett. A GLAAD interjút készített Mr. Lamberttel, ami során az énekes beszélt a Live Proud kampányról, a kulturális változásokról, a Queen-nel közös turnéjáról, és végül a közelgő albumáról. Ennek az interjúnak a fordítását hoztuk el nektek! 😉

adamlambertcrown

Glaad: “Először is, ez már a második év, hogy részt veszel az AT&T Live Proud kampányán, igaz?”
Adam: “Igen, nagyszerű kampány, mert arra biztatja az embereket, hogy önmaguk legyenek. Nagyon sok hasonló bíztató kapány van, de ez nagyon tetszik, mert kreatívnak találom. Sok szórakoztató ember van, aki társadalmi megvalósítást mutat, és ez a verseny lehetőséget nyújt és bárki jelentkezhet. A résztvevők valamilyen szlogent fogalmaznak meg egy képen, amire néhány okos üzenetet vagy szójátékot tesznek, és tetszik az, hogy ez egyfajta bíztatás, de szórakozás is.”

Glaad: “Szóval felteszem, hogy jó tapasztalatod van a kampánnyal közös munkádról?”
Adam: “Ők nagyszerűek. Nagyon, nagyon jók. Határozottan egy olyan együttműködés, ahol összedugjuk a fejünket és dolgozunk.”

Glaad: “És ez nem az első alkalom, mikor néhány érdekképviseletet mutatsz az LMBT közösség nevében. Nem rég együtt dolgoztál olyan szervezetekkel, mint a “The Prevor Project” és részt vettél az egyik GLAAD’s Spirit Day kampányon. Hol látod most az LMBT mozgalmat?”
Adam: “Azt gondolom, igazán érdekes, hogy volt egy hely, ahol van egyfajta generációs szakadék az LMBT közösségben, és volt egy olyan, ahol az olyan ezelőtti aktivisták, mint a ‘kőfal generáció’, akik erősen küzdöttek azért, hogy oda kerüljünk, ahol eltaposva vagyunk és hálával tartozunk nekik, és ez egy fárasztó csata volt. És most arra a ponthoz érünk, ahol mindez kezd elbukni, és ez nagyon izgalmas. Még mindig sok munka vár ránk, de látható, mennyire felkapottakká válunk. Ami most történik az, hogy az új felemelkedő generációnak teljesen más felfogása van arról, hogy kik és mik ők, és akárkinek, aki nem LMBT személy, más felfogása van arról, hogy kik és mik vagyunk mi. Tehát, ez azért érdekes, mert azonban a poszt-meleg típusú generáció ideje van, ahol végülis nem biztos, hogy olyan hangos és büszke lesz mindenki, mint az ezelőtti generációkban. Nem tudom, hogy ez egy jó dolog vagy rossz, de ez biztosan változik.”

Glaad: Sok szempontból is, te olyan tökéletes és büszke kampányszóvivője vagy az AT&T kampánynak azóta, hogy nyilvánosan is megmutattad személyed az American Idol idején. Sőt, azt hiszem, egy csomó ember segítségükkel ruház fel arra, hogy nagy kulturális változást mutass a zeneiparban. Te, mint belsős az iparban, vettél észre valamilyen változást is?”
Adam: “Minden bizonnyal. Úgy gondolom, hogy az emberek ahhoz a ponthoz érnek, ahol ez nem számít – egyfajta utógondolat. Ez mindig is szerettem volna és úgy hiszem, ez az egyik oka annak, hogy annyira felháborodott voltam a választásaimmal kapcsolatban néhány évvel ezelőtt, mikor kezdtem. Úgy éreztem magam, felkapott szinten, mintha nem látnék sokat ebből. Nem hiszem, hogy ezt tudatosan tettem, csupán néhány egyezmény ellen lázadtam az iparon belül. Néhány ebből az előnyömre vált, de néhány megkérdőjelezhető volt, de még is megtettem, mert úgy éreztem, hogy szükséges és ösztönös. És most, úgy érzem, találtunk egy fordulópontot, és lehet, hogy nem kell annyira felháborítónak lennie. Talán most már büszkeség. Az a szép, hogy ahhoz a ponthoz érünk, ahol a háttértörténet és nem az élvonalban való részvétel az, amit mindannyian csinálunk. Ha a ’60-as évek civiljogi mozgalmával párhuzamosan nősz fel, egy azokból a dolgokból, ami sok évtizeden át folytak az, hogy színvakokká válunk és arra leszünk ösztönözve, politikailag korrektek legyünk, hogy ne vegyük észre a különbségeket, de a hasonlóságokat igen. Azt hiszem, így haladon és a múltban hagyjuk a rasszizmust Amerikában, és sok hasonló problémát. Azt gondolom, hasonló úton kell maradnunk.”

Glaad: “A Queen élén turnéztál együtt a bandával, akiknek természetesen Freddie Mercury volt a frontemberük. Mi fogott meg téged a Queen zenéjében és Mercury zenei örökségében, ami arra késztetett, hogy részt akarj venni ebben?”
Adam: A zenéjük zseniális. Minden elképzelhető műfajból kölcsönöztek, amit imádok, mert szeretem az összes fajta zenét, szóval némi párhuzamot éreztem. Nagyon szórakoztató énekelni a dalaikat és néhány ezek közül hihetetlenül érzelemdús és drámai, és néhány teljesen nevetséges és b*zis, de én szeretek a színpadon hülyéskedni és a toppon lenni. Tudod, bőr rojtok viselése. Ők a rock királyai. Nagy megtiszteltetés volt az, hogy felkértek a nyári kirándulásukra. Egy álomszerű együttműködés és nagyszerű volt hallgatni azt a sok történetet a múltból, a rock and roll aranykorszakából. És a közönség elképesztő volt. Az apáktól az anyákig, a tiniktől a fiúkig, a lányokig, mindenki sorban állt. Nagyon változatos a közönség, ami mindig nagyon, nagyon boldoggá tesz.

Glaad: “És ez a turné befejeződött már?”
Adam: “Az észak-amerikai szakaszának vége. Mindjárt megyünk Dél-Koreába, azután két showra Japánba, és irány lefele Ausztráliába és Új-Zélandra.”

Glaad: “A turné után, mit tervezel a következőkben?”
Adam: A harmadik albumomon dolgozom. Már jó sok időt töltöttem a stúdióban, folytatni fogom azt és befejezni. Nagyon izgatott vagyok. Úgy gondolom, igazán nagyszerű lesz, olyan anyagokkal, amik kicsit más irányzatúak, mint amikkel korábban dolgoztam, és nagyon várom, mert nem szeretem ismételni magam. Bámulatos producerekkel dolgozom együtt és hiszem, hogy az embereknek élvezetben lesz részük.