Egy japán rajongó beszámolója New York-ból

A Queen + Adam Lambert turné jelenleg szünetel, hogy augusztus 14-től újult erővel rázzák fel Japánt, majd Ausztráliát, és végül Új-Zélandot. Roy, egy japán úriember azonban előtte repülőre szállt, hogy lássa a legendás zenekart és Mr. Lambertöt a Madison Square Gardenben. Élményeiről beszámolót is írt, amit itt elolvashattok.

queenbertnyc11

Roy, aki a Queen rajongóknak már ismerős lehet, útnak indult, még a Summer Sonic előtt, hogy tanúja legyen a Queen New York-i showjának. Íme, a helyzetjelentés, egyenesen neked!

A dátum: 2014. július 17. Egy nappal ezelőtt érkeztem New York-ba, furcsa időpontban sikerült felébrednem. Mire áttanulmányoztam néhány e-mailt, és elintéztem pár hívást Japánba, azon kaptam magam, hogy rám köszönt a reggel. Amikor 5 óra 40-kor kinéztem a hotel ablakán a Madison Square Garden felé, az jutott eszembe, hogy „hé, azok nem a teherautók?” Gondolkodás nélkül elindultam, hogy közelebbről is megnézzem. Több mint tíz teherautó volt ott, de én az őket díszítő Queen + Adam Lambert logók miatt lettem izgatott. Fotót is készítettem az egyikről, a csodálatos Empire State Buildinggel a háttérben.

roy1

Már kora reggel nagyon izgatott voltam, szóval úgy döntöttem, útra kelek és megnézem a híres Sarabeth Pékséget, a Chelsea negyedben egy New York-i Benedek tojás reggelire. A Sarabeth Pékségben, a Chelsea Piacon megkérdeztem, van-e náluk ilyesmi, mire legnagyobb elképedésemre azt felelték, hogy nincs. Mivel nem volt ülőhely a boltban, ami elsősorban pékség – és nem a szokásos étterem, ahogy azt elképzeltem, – csalódottan elhagytam az üzletet. És abban a pillanatban felfedeztem egy döbbenetesen fiatalkori fotót Freddie-ről, az épület falának külső oldalán. Ez a váratlan találkozás mély benyomást tett rám és meglepett. És ekkor lett olyan érzésem, hogy ez egy nagyszerű nap lesz. Igen, ebben biztos voltam! Mert ma este Queen + Adam Lambert koncert lesz a Madison Square Gardenben.

Este Freddie-féle jelmezbe bújtam, és elsétáltam a Madison Square Gardenhez. Ott láthattam, hogy rengeteg ember gyűlt már össze a helyszínen. Először is odamentem az árushoz, és vettem egy pólót, egy programfüzetet, egy táskát… kicsit elragadtattam magam, mert nem sokkal később már csak kábé 5 dollárom volt.

Az előcsarnokban sokan akartak közös fotót készíteni velem. Találkoztam a barátaimmal Japánból, az Egyesült Királyságból, Németországból, Amerikából, Kanadából, Szingapúrból, és olyanokkal is, akik egyszerűen csak felismertek engem. A „Láttalak Londonban, 2012-ben” volt a leggyakoribb megjegyzésük.

A világ minden pontjáról érkező Glambertök között a beszélgetés témája a „japán Freddie Roy” lett, szóval sokan közeledtek felém azzal, hogy „Te vagy a japán Freddie? Te vagy Roy?” Boldog voltam, hogy ennyi Glamberttel találkoztam (ők Adam lelkes rajongói), akik azt mondták, hogy nagyon örülnek, hogy megismerhettek, és kezet fogtak velem, megöleltek, és közös fotót kértek tőlem.

Pillanatokon belül kinyíltak az ajtók, és beléptem a koncertterembe. Az első dolgom az volt, hogy vegyek magamnak egy üveg ásványvizet, ami egyébként kemény 5 dollár 25 centbe került, szóval teljesen lenullázott. Bent gyorsan repült az idő, fotózgattam és a világ minden tájáról érkező barátaimmal beszélgettem. Nem sokára már bőven túl voltunk a koncert kezdésének hivatalos időpontján is. Az aréna még ekkor sem telt meg, gondolom azért, mert még sokan odaint töltötték az idejüket, vagy italoztak. Végül a show 50 perces késéssel kezdődött.

Az aréna fényei lassan a sötétségig elhalványultak, a Procession dallama pedig végigáramlott a teremben. Ez nagyon emlékeztetett a korai Queen-re, a hetvenes évekből. Egy hatalmas, Queen címeres függöny rejtette el a színpadot.

A Now I’m Here gitár bevezetőjét kezdték játszani, és Adam énekelni kezdett: „Here I stand…”

A függöny hirtelen felemelkedett, és vakító füst és fény borított be mindent, amikor Adam azt énekelte, „I’m just a…”

És ez volt az izgatottság kezdete! Nagyon jól ábrázolta a Queen első látogatását is Japánba. Adam felfedte magát a tömeg előtt, bőrdzsekit és bőrnadrágot viselt, melegekre jellemző stílusban, – és irtó menő és szexis volt! Azt figyeltem meg, hogy a színpadon már nem Queen ÉS Adam Lambert a felállás, hanem Adam Lambert a QueenNEL. Kellemes volt látni, hogy ez a banda már érett és teljesen más, mint a 2012-es londoni verzió. Akkor még Adam nem mutatott meg mindent 100%-osan – talán még nem ragadta meg teljesen a lényegét; felkérték, hogy énekeljen egy meghatározott módon, vagy tiszteletből visszafogta magát a Queen tagjai mellett. Amikor a Now I’m Here véget ért, Adam felkiáltott, hogy „New York City! Készen álltok?”, még mielőtt belemerült volna a Stone Cold Crazy-be. A levegőben levő, hirtelen felfokozódott feszültség miatt a közönség válaszul csak sikítani bírt Adam minden egyes szexi csípőmozdulatára.

Biztos, hogy azok is, akik korábban megkérdezték, hogy „ki az az Adam?”, most függetlenül attól, hogy férfiről vagy nőről van szó, rajongóivá váltak mind.

Az volt az érzésem, hogy Adam nagyon is önmaga volt – és nem Freddie-szerű – amikor a közönséggel az Another One Bites The Dust hívás-válasz részét játszotta. Ha ez Freddie utánzása lett volna, a Queen rajongókat valószínűleg nem sikerült volna így meggyőznie.

A Fat Bottomed Girls-höz Brian olyan gitárra váltott, amire kamerát rögzítettek, akárcsak 2012-ben. Ez alkalommal egy ritka, zöld „Brian May modellt” vett magához.

roy3

A Lap Of The Gods gitár bevezetője után mindenki együtt énekelte, hogy „wo, wo, la la la”. A sírás környékezett, ahogy eszembe jutott Freddie a Wembley Stadium-ban. A dal utolsó részénél a hatalmas Q betű ereszkedni kezdett a tengernyi füstbe. Az egyvelegben a Seven Seas Of Rhye következett, ami a ’86-os Magic Turnéra emlékeztetett. Ezt a Killer Queen követte. A kisebb színpadra egy pompás kanapét készítettek elő. Micsoda fényűző látvány: Adam a díványon elterülve énekel. Ebből az előadásból egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy ez az, amiről a Queen és Adam showja szól. A dal végén Adam a szájába vett egy korty pezsgőt és a közönség felé köpte. Különösen a Glambertök sikítottak fel, és örültek ennek a jelenetnek.

Adam a magányosság témáról beszélt, hogy néha annak érezzük magunkat, és elkezdődött a Somebody To Love. Nem csak Freddie-nek kellett szembenéznie azzal a nyomással, ami énekesként és frontemberként ránehezedett, hanem talán Adamnek is. Adam éneke a dal szünet részénél különösen jó volt. Ebben a verzióban volt egy fajta új megállapodás, hogy segítsük szárnyalni valakinek a lelkét.

Az I Want It All-nál úgy tűnt, Brian hibát vétett a gitárszólóban, így elkezdett improvizálni, hogy rendbe hozza. Ettől kezdve egyensúly állt be a Queen és Adam között.

Adam elhagyta a színpadot a Love Of My Life idejére, így Brian egyedül maradt a mini-színpadon, az akusztikus gitárral a kezében. Először egyedül kezdett el énekelni, és amíg a nagy refrénhez nem ért, a közönség végig énekelt. A végén Freddie-t vetítették ki a nagy képernyőre, s hangja melegséget hozott az arénába.

Ezután Brian be akarta mutatni „az űrhajó legénységét” és szólította Rogert (dobok), Rufust (Roger fia, szintén dobos), Neilt (basszusgitáros) és Spike-ot (billentyűs), hogy jöjjenek a kis színpadra és adják elő a ’39-t, ahol a barátságos légkör fennmaradt.

A These Are The Days Of Our Lives elkezdődött, és Roger énekelt. A nagyképernyőre mindvégig felvételeket vetítettek Freddie-ről, Johnról, és a Queen első útjáról Japánba, ami könnyeket csalt a szemembe.

Hallani a dalszöveget, hogy „Azok a napok már elmúltak, de egy dolog igaz: ha nézlek és látlak, még mindig szeretlek téged”, amit a Freddie-ről készült felvételek kísértek; Brian és Roger, akik bemutatták a Queen ragyogó jelenét és jövőét – egyszerűen nem volt nyomós ok arra, hogy ne sírd el magad.

A basszusszóló alatt Neil beiktatott pár sort különböző Queen dalokból, hogy szórakoztassa a közönséget. Ezt követően Roger beült a mini-színpadon felállított dobfelszerelése mögé, míg Rufus a nagyszínpadon maradt a sajátjánál, és előadtak egy apa-fia dobcsatát.

A kisszínpadon megtartották a berendezést, és elkezdődött az Under Pressure. Ez duett volt Roger és Adam között. 2012-ben Roger állva adta elő a dalt Adammel, de ezúttal inkább dobolt éneklés közben. Ahogy arra rájöttem, Roger jobban teljesít a hangszerével.

Aztán, szintén a mini-színpadon, Adam belekezdett Freddie önálló dalának, a Love Kills-nek az éneklésébe. Nem tudom, mi áll a hátterében annak az ötletnek, hogy elénekelje ezt a dalt, de elképzelhető, hogy talán Adam maga akarta előadni. Ez az egyik olyan dal, amiben Adam ki tudja mutatni a vokális képességeinek nagyságát. És még jobban le vagy nyűgözve a Who Wants To Love Forever-ben nyújtott teljesítményétől. Úgy érzem, Adam a legalkalmasabb ember erre a gyönyörű dalra. Boldog leszek, ha hallhatom a Summer Sonic-on is.

roy5

Kiderült, hogy az amerikaiak közül sokan kimennek Brian gitárszólója alatt, vesznek egy sört, vagy mosdószünetet tartanak. Ez nem igazán jellemző Európára vagy Japánra… Nos, tekintettel arra, hogy Brian haja már őszbe fordult a kemény próbálkozástól, adjunk neki egy kicsit több figyelmet, jó?

Rufus dobolt a Tie Your Mother Down alatt, Roger más ütős hangszereken játszott. 2012-ben Brian vállalta az éneklés feladatát, most viszont Adam vette át a vezetést ebben. Miután a dal véget ért, Adam elindította a saját kérdezz-felelekét. Már eleve magas hanggal kezdve, Adam egyre feljebb vitte a közönséget és elnyújtotta ezt a játékot. Hacsak nem vagy nő, vagy nagyon fiatal, nem bírtad kiénekelni azokat a hangokat – de te akkor is mindenképp követni akarod őt.

Nincs olyan Queen rajongó, aki ne ismerné a rutinnak számító, szinkronban tapsolást a Radio Ga Ga alatt. Remélem, hogy a Queen kedvelői átadják ezt a szokást az Adam rajongóknak is, hogy majd Japánban is végrehajtsák azt, amit itt.

A Crazy Little Thing Called Love során Brian egy félig akusztikus gitáron játszott. 2012-ben volt egy alkalom, amikor Adam nem tudta megfelelően kommunikálni a bandatagoknak a végszót, így Spike-nak nem volt más lehetősége, mint bekiabálni azt, hogy véget érhessen a dal. Ezúttal azonban Adam – Freddie-hez hasonlóan – képes volt a Queen stílusában, a megfelelő időben bekiáltani az utolsó mondat után, hogy „All right!”, hogy lezárja a dalt.

Az ember újra és újra beleszeret Adam hangjába a Show Must Go On alatt. Egyszerűen lenyűgöző hallani, ahogy énekli ezt a dalt.

A Bohemian Rhapsody elejét Adam énekelte. Ezt követte Freddie, a képernyőn. Csodálatos volt ez az együttműködés. Elképesztő, ahogy ez a híres dal tovább öröklődött, túllépve korszakokat és generációkat, és még most is éneklik. Szürreális, ahogy ez az egész elkezdődött az American Idol nevű tévéműsorban, ahol Adam e dalnak az acapella verzióját énekelte a meghallgatáson, ami végül elvezetett a Queen + Adam Lambert formáció megvalósulásához. Annyira örülök.

Egy fajta mindent körülölelő egységben visszhangzott az aréna a kötelező ráadás, a We Will Rock You és a We Are The Champions alatt, ami kis időre kábulatban tartott néhány embert.

Sárga konfetti hullott az arénában a God Save The Queen közben, és a függönyök összezáródtak a színpadon.

Már alig várom, úgy értem azt, hogy ez az élmény elérhető legyen, nem csak a tengerentúliak számára, hanem Japánban is. Részt veszek majd a követező hónapban a Summer Sonicon, augusztus 16-án Osakában, és augusztus 17-én Chibában. Queen és Adam rajongók, álljatok össze és éljétek át ezt, ha eljön a napja!

roy6