Beszámoló Atlantic Cityből: Plusz dolgok, amiket megtanultam Adamről

Hétfő éjjel visszacsöppentem a valóságba, és landoltam barátaimmal a prágai reptéren, majd az egész haza utat és a napot végig aludtam, most pedig a jet laggel küszködve, éjjel/hajnali 2 óra 19 perckor elhatároztam, hogy megírom az esedékes beszámolómat az Atlantic City-i showról, amely számunkra az utolsó Queen + Adam Lambert felfedezés volt az Államokban – persze, ki tudja, mikor indulnak újabb turnéra.

26-án, bár higgyétek el, nagyon-de-nagyon nem szerettünk volna, hajnali 3-kor keltünk, hogy elkészüljünk 5:40-ig és elérjük a 6 órási buszt, ami New Yorkba vitt minket.

A városba 6:50 felé értünk be, majd siettünk le az egyes pénztárhoz, hogy hétig megvegyük a buszjegyeinket Atlantic Citybe. A 8 órási járatra viszont még így sem fértünk fel, a strandolók kiszorítottak minket, így a 9 órási busszal kezdtünk el robogni a helyszín felé – még így is túl korán, de mindig jobb biztosra menni.

Nagyon vártuk a showt, szinte egész úton csak erről tudtunk beszélni – nemcsak azért, mert ez volt az utolsó állomás számunkra, hiszen 27-én, este, 22:20-kor elindul a gépünk hazafelé, hanem mert ezen a napon volt Roger Taylor születésnapja, méghozzá, a 65. 🙂

Atlantic City-t nem tudnám azzal a szóval leírni hogy szép, de mindenképpen látványos. Mindenhol luxusszállodák, fények, és a partrész pedig nagyon hangulatos. A helyszín, a Boardwalk Hall pedig eléggé régies, picit olyan halászház feelingje volt – kétségtelenül a Madison volt eddig a legszebb, bár szerintem látványilag az verhetetlen.

Emellett, a biztonságiak sem voltak a legkedvesebbek – problémáztak a kamerán , a jegyen, majd a show közben is többször visszaállítottak mindenkit a helyére, sőt, a koncertjegyeket is ellenőrizték, holott, megtették már egyszer.

A tökéletes műsort azonban semmi nem ronthatta el – nem is kellett hozzá több, mint egy csöppnyi “varázslat” és egy nagyon tehetséges énekes a reflektorfényben.

Immáron kétszer írtam a műsorról (Madison Square Garden & Izod Center), láttuk fentről, lentről, messzebbről, közelről, így nem mennék bele annyira a részletekbe, hanem rögtön, az elején összefoglalnám, ami az estében számomra változás és kiemelkedő pont volt, majd áttérnék azokra az apróságokra is, amiket egy életre megtanultam Adamről testközelben és megalapozta a véleményemet, képemet Róla.

Az arénában, miközben elfoglaltuk a helyünket, találkoztunk Glambertökkel. Pontosabban, odajött hozzánk egy, miközben fotózkodtunk, és megkérdezte, honnan jöttünk. Mondtuk, hogy Magyarországról, mire, szó szerint elkezdett ölelgetni, és mondta, “Úristen! Ti vagytok a magyar oldal, az AdamFans.net szerkesztői, igaz? Úristen, imádlak titeket, köszönöm a munkátokat!”. Kiderült, hogy ő az AdamTopia szerkesztője, és beszámolt arról is, hogy mennyiszer használ minket forrásnak, és mennyire örült, hogy mindig, minden videót feltöltünk Adamről, így sosem maradnak le a rajongók semmiről. Illetve, azt is tudja, hogy hazánkban mennyire híres Adam, és reméli, hozzánk is ellátogat egyszer. 😉

Az utolsó állomásunkra a gyémánt szekcióba kerültünk, így egy karnyújtásnyira tudhattuk magunktól a bandát és Adamet, pontosan 20:00-tól, amikor a füst betöltötte a terepet, elhomályosította látásunkat és elindult a nép hergelése egy-két gitár-dallammal.

02

Dorottya, én & Réka

Pici izgalommal figyeltük a fentebbi sorokat a kezdés előtt pár perccel, hiszen az előzetes jegyeladások erre az állomásra nem voltak valami fényesek – a jegyek 70%-a kelt talán el akkor, amikor én csekkoltam. A probléma ott kezdődött, hogy egy térségre túl sok dátumot raktak, hiszen Connecticut, New York, East Rutherford és Atlantic City egy karnyújtásnyira vannak egymástól, így aki akarta, az már valószínűleg megnézte máshol. Atlantic Cityről tudni kell azt, hogy kaszinók és szállodák vannak mindenhol és egy partrész. Ennyi. Egy óra alatt bejártuk a várost, és semmi más nincs ott – egy kávét alig tudtunk venni, arról nem is beszélve, hogy napközben van egy kis szellemváros hangulata az utcáknak. Ennek ellenére, szinte az összes hely megtelt – mint kiderült, leárazták a jegyeket pár órával a kezdés előtt, így fel is töltődtek azok az üres székek, amiket még hajnali 3 felé szuggeráltam.

Mint említettem, 20:00-kor, ismét pontosan kezdtek, és ahogy lehullott a függöny, lényegében egy embert láttunk, Adamet. Gyönyörű volt, játékos és boldog, sokkal felszabadultabb, mint a Madisonban. Több “pillanatunk” volt, szemmel láthatóan megismert minket, egyszer még egy puszit is visszaküldött a maga sajátos módján – valahol a Stone Cold Crazy és a Fat Bottomed Girls között, odáig viszont nem jutottam el, hogy csekkoljam a videókat :D. Persze, gondolom, hogy jönnek majd tőletek a gondolatok, hogy hogyan is ismerhetne meg, mikor ott van 20 ezer ember, erre pedig itt szeretnék hosszabban kitérni. Az amerikaik nem tudnak bulizni. Pont. Atlantic City-ben az egyik felére már rá is szólt Adam, hogy ugyan álljatok már fel a helyetekről, hiszen itt vagyok és a parti elkezdődött! Míg, mi hárman, feltűnően egy csoportban, végig ugráltuk, és végig ordítottuk a koncerteket, nem jobban és nem rosszabbul, ahogy egy rock koncerten viselkedni kell, de még is. Ugyanez volt East Rutherfordban, amikor szinte mindenki ült egy-egy résznél, mi hárman pedig végig álltunk, integettünk, ugráltunk, élveztük a zenét, és azt a másfél órát, amikor nem kell semmi másra gondolnunk, csak átadni magunkat az “érzésnek”.  Szó mi szó, elég feltűnőek voltunk – éppen alig kacsingattam bele az AC videókba, de már Now I’m Here-nél kiszúrtam kezecskénket a magasban. 😀

kiss

Puszi a Now I’m Here közben – fotót készítette: Kucsora Réka

No meg, nyilván úgy tudtunk kijutni, hogy mi beszámolót írunk számotokra egy-egy showról innen, onnan, mindenhonnan, hogy a nagyon összetartó, és hangos rajongói csoport is kapjon egy szeletet abból a turnéból, ami egyelőre még nem jutott el Európába. 😉 Ki tudja, ha nem úgy veszünk repülőjegyet vissza, hanem később, akkor Torontóban már a színpadról integettünk volna vissza! 🙂

Na de, kanyarodjunk vissza a showra. Lambert feltűnően felszabadultabb volt, és visszahozta azt a játékos, kapcsolattermető formáját, amit a Madison Square Gardenből hiányoltunk. Mindenfelé nézett, táncolt a rajongókkal, rád mosolygott a szemével, majd amikor láthatóan ‘idegösszeroppanást’ kaptál egy-egy neked szánt nézésétől, nevetve elfordította a fejét és élvezte a “love me”-adagot.

Szórakoztató látni Rufus és Adam kapcsolatát, és azt, ahogy Lambert hecceli szerencsétlen srácot, aki éppenséggel belecsöppent a “hírnév” dologban. Tudni kell Rufusról, hogy akadnak ilyen-olyan hölgyrajongói, akik nem restek neki ilyen-olyan képeket küldeni (ezeket nem fejteném ki, aki kíváncsi, keressen rá a Twitteren ;)), érdekesnek nevezhető üzenetekkel – magyarán kimondva, felajánlják kegyeiket számára. A srácnak biztosan új fajta ez a fajta rajongás, hiszen eddig nem nagyon kapott figyelmet Roger egy-száll fia, sőt, a Twitterre is alig egy hónapja regisztrált be. Adam, jó barát lévén, az Atlantic City showig bírta, hogy ne tegyen rá ezzel egy lapátra: “Hölgyek, tudjátok, hogy Rufus szingli? Mindent bele!” – mire ‘Tiger’ Taylor elvörösödve eltakarta az arcát, kedvencünk pedig jó ízűen felnevetett és egy “bocsika” pillantást küldött felé. 😀

Imádtam, hogy a Dragon Attack bekerült a setlistbe. Ismét, nem azon van a hangsúly, hogy én mennyire szeretem a dalt, hanem azon, hogy élvezet azt nézni, ahogy Lambert feltűnően imádja, szórakozik közben, átadja magát a dallamnak és a jelentésnek. “Nem tudom, hogy valaki volt-e már koncerten az elmúlt hónap során. Ez most picit más lesz ma este, mint a többi. Azért, mert így akartuk. Itt az ideje, hogy szexi legyen most! Hölgyeim, és uraim, íme, a Dragon Attack!” – vezette fel Adam, majd a gyönyörű, arany, kézzel hímzett ingjében csapkodott, rugózott, és rázta az egész testét. Ezzel egy csapással azonban kimaradt a Love Kills, ami majdnem akkora fájdalom volt, mint amikor megláttuk, hogy a The Show Must Go On, hat ezer kérdőjellel, majdnem a show része lett, aztán még sem.

Összességében, számunkra ez volt a legjobb, legbulisabb Queen + Adam Lambert állomás, és abszolút megérte a 3 órányi utat miatta.

 A képeimet a fotóra kattintva megtekinthetitek – innen is köszönöm Brian Maynek, hogy megosztotta az egész albumomat 🙂

Réka fotóiért pedig KATT IDE!

In The Lap Of The Gods

És a végére, amivel lezárnám a három hetes álomutunkat, itt van 10 dolog, amit megtanultam Adam Lambertről a Queen + Adam Lambert turné során.

  • A színpad kisebb, mint amilyennek látszik.

A Madison Square Gardenben szembesültünk azzal, hogy a berendezés nem is akkora monstrum, mint ahogy a videókon és a képeken látszik. A kifutó körülbelül 2-3 méternyi lehet, amely végén egy akkora dobogó van, amin éppen hogy elfér a barokk-stílusú kanapé, és Brian May. Ez persze jó, hiszen így sosem érezheted magad távol az eseményektől.

  • Adam akkor is késik, ha nem késhet.

Pontosan, 20:00-kor leoltódnak a lámpák, belepi a füst a termet és a fény megvilágítja a hatalmas Queen logóval ellátott függönyt. A kezdésről most nem ő dönt, így nem is kell 40 percet topognod az izgalomtól a kordon előtt, és azon agyalnod 21 felé, miért is vettél fel ma magas sarkút és miért keltél fel hajnali 4-kor, amikor a koncert elvileg 20:00-kor kezdődik.

AZONBAN az érkezésről már igen. Az Izod-beszámolómnál említettem, hogy napszúrást kaptunk a várakozás közben, hiszen a megbeszélt 16 óra helyett jó fél hat után esett be. Ugyanez volt a Madison Square Gardennél, és Atlantic Cityben is. Legyen szó backstage-ről, próbáról, indulásról – ahol később indulhat el, el is fog később indulni. “Oh, Brian és Roger már várnak? Ideje egy arcpakolásnak!”

  • Senki nem mondja ki, de felszedett néhány kilót.

Még ha képeken annyira nem is feltűnő a változás (DE IGEN!), élőben nagyon kiemelkedik az a popsi, pocak és comb – illetve a szépen ívelt álla is már picit egy dinnyére hajaz… 😀 Bele mehetnénk abba, hogy miért szed fel a turnék alatt 5-10 kilót, de teljesen felesleges. Akárhogy, +10 vagy -10 kiló, Adam gyönyörű marad – csak ezekkel a szavakkal tudtuk őt jellemezni akárhányszor megláttuk. Nemes vonások, mindent-látó kék szem, magas, férfias kiállás és kisugárzás.

  • Nem bírja a nyomást.

Sztárnak, énekesnek és előadónak született, és bár 5 éve van igazából a szakmában, köztudott, hogy már kiskora óta figyeli, hogyan is csinálják ezt a nagyok, majd 20-as éveiben teljes egészében belevetette magát a Hollywood-i krémbe. Adam mindig hihetetlenül profi, kiegyensúlyozott, és könnyedén hárítja, és szúrja ki a trükkös kérdéseket egy-egy interjú alatt…., kivétel ha olyanról van szó, ami fontos. Talán, másoknak nem tűnik fel, de azok a rajongók, aki napi szinten figyelik Őt, rögtön szemet fognak szúrni az apróbb gesztusok, és tettek, amivel elárulja magát, hogy nagyon-nagyon ideges. Legyen szó az EMA fellépésről, a VMA két mondatos szerepléséről vagy a VH1 Divasról: Adam izgult, és néha-néha bakizott is. Ugyanez volt most a Madison Square Gardenben is. A második szám végégére már leizzadt, szemkontaktust nem keresett, és végig mereven koncentrált – majd egyszer ki is esett ebből a szerepéből a legendás The Show Must Go On alatt.

Ennek ellenére, a legmegfogóbb a Boardwalk Hallban és az Izodban volt, ahol hibátlan volt a maga tökéletlenségével – azzal, hogy laza volt, picit nagyképű, de nagyon-nagyon szerethető figura.

  • Ízig-véirg sztár.

A sztárok mások, mint mi. Lehet tagadni és lehet azzal a szöveggel jönni, hogy ők is emberek (persze, mik lennének, macskák?), de még is, különböznek, véleményem szerint. Egy igazi sztár, ikon vagy híresség tiszteletet parancsol már a megjelenésével, és a kisugárzása megfogó, és valami más.

Ez van Adammel. Néha kiállhatatlan, és megvannak a maga hóbortjai, még is, a körülötte dolgozok elviselik, mert “ő a sztár az egész turné alatt” – fogalmazta meg a Queen managere, mikor említettük, hogy két órát vártunk rá a 40 fokban. Tényleg, semmi irónia nem volt a hangjában, hanem ez a tény. Hiába Roger Taylor és Brian May az élő legenda, ha most már, talán korából adódóan, de Adamben van meg az a bizonyos X-faktor.

Sokan írják beszámolóikban, hogy nagyon földhözragadt, édes személyiség, akivel könnyű beszélgetni és szívesen írja alá a fotódat és készít képet veled. S még ha nem is a kedvenced, erős, életed végéig szóló nyomot hagy benned a jelenléte, mert ő valamivel több, mint a sarki újságárus, aki szintén megtenné ugyanezeket a dolgokat.

  • Imádja a kamerát.

Aki követte az Idolt, annak ez a pont természetesen nem lesz meglepő, hiszen az egész évad alatt talán Adam volt az egyetlen, aki nemcsak a közönséggel flörtölt teljes lángon, hanem a kamerával is. Mindig volt az otthon ülőknek is egy-egy szexi mozdulata, tekintete vagy mosolya – sosem feledkezett meg arról, hogy őt filmezik és fényképezik.

Most is, a turné alatt, sokszor visszatért hozzánk szó szerint pózolni, mert látta, hogy három nagy Canon géppel érkeztünk tiszteletére – abban a környezetben nálunk voltak a legprofibb képek. Tehát, volt mozdulata, volt nézése, volt póza, csak azért, hogy lefotózzuk.

“Take my pictures!” – hangoztatja minden showján
  • …és imádja, ha szeretik.

Már évek óta poénkodunk azon, hogy Adam él-hal egy-két kedves szóért, és azért, ha valami nevetséges dolgot megteszel, csak azért, hogy rád figyeljen – például, ha olyan tweetet küldesz neki, hogy ráülnél a gyönyörű szájára, vagy éppen a show közben leveszed a melltartódat és feldobod neki egy telefonszámmal. Igen, lehet nem érdekli őt ez a gesztus úgy, mint egy férfit – és nem is biztatunk erre senkit a jövőben!!! -, de szereti és élvezi látni, hogy mit hoz ki belőled.

Így, amikor láttuk, hogy bekerült a Chicagói showtól egy “Gimme all ur love” énekszekció, nem tudtam hirtelen, hogy nevessek, vagy sírjak, de meglepődve nem voltam.

Akárhányszor, Adam elkapta egy-egy hangosan sikoltozó nő, férfi pillantását, jó ízűen mosolygott, és megváltozott a tartása, szó szerint, élvezte nézni. Csakúgy, mint mikor Brian May bemutatta, mint az “új fiút”, és az egész aréna zengett az elismeréstől, vagy mikor, a helyiség egy-egy fele külön ordítja neki, hogy “de szeretlek, Adam!”.

Adam sok dolgot nagyon szeret az életben – az éneklést, luxust és pénzt -, de a szeretet mindennél jobban. Ha úgy érzi, szeretve van a világ által, akkor ragyog és megmutatja a fényét, ha azonban, tompul ez az imádat felé, akkor elhalványodik. Éreznie kell, ezért él, és talán ezért is lett belőle előadó.

Tehát, ha a jövőben Adam Lambert koncertre mentek, ne féljetek neki kimutatni, hogy mennyire odáig vagytok érte: énekeljetek hangosan, üvöltsetek és bulizzatok egy jót!

  • Reméljük, tanul a látványvilágból!

A Queen + Adam Lambert turné vizuálisan (is) megszólal. Minden egyes hang, autotune és lip sync nélkül a helyén van, na de, nem tudom akárhányszor éltetni a díszletet. A fényjátékok, a kivetítő, az egész színpad, ahogy egy Q-t formál: hibátlan.

El kell ismerni, de a GNT és a WAG-turné, ha eltekintünk attól, hogy zeneileg ott vannak a szeren, látványból hagynak kivetni valót. Reméljük, most elles egy-két nagyon egyszerű titkot, amiben a jövőben és az új albummal együtt hasznosítani tud majd! 😉

  • Ha egyszer a csapdájába kerültél, ott maradsz.

A Voodoo dal talán szólhatna a rajongók és Adam kapcsolatáról, csak éppen fordítva. Ha egyszer befogadtad a ragyogását – de úgy igazán -, akkor sose tudod elengedni. Persze, az idők során mindenki felnő, és leülepszik a rózsaszín köd az agyunk körül, de az biztos, hogy egy életre szóló pozitív nyomot hagyott bennünk, sok-sok élménnyel és sztorival.

Nem mondom, hogy minket nem húzott fel a három hét alatt elégszer, de maximum, egy óra alatt visszatértünk a szerelmes bárány üzemmódba – nem is kellett hozzá semmi, még egy engesztelő bocsika sem. 😉

  • Egy évre biztosan feltölt energiával.

Az embernek nem is kell feltétlenül ahhoz rajongónak lenni, hogy ellátogasson egy Adam Lambert showra, azonban, ha ott van, egészen biztosan egy évre elegendő energiát és örömöt kap az életébe. Lambert kisugárzása betölti az arénákat, és pozitív érzésekkel tölt el, amik veled maradnak hosszabb időn át, és egy-egy rossz napodon mosolyt csalhatnak az arcodra. A jegyára és az útiköltség egészen biztosan visszahozzák magukat – csak éppen más formában.

Összességében, köszönjük Adamnek, hogy mindig utazásra csábít minket és életre szóló élményekkel gazdagodunk! Köszönjük számára a három hetet, és mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ott lehetünk, szórakozhatunk és beszámolót írhatunk Nektek – így a magyar kiadónak is!

Reméljük, minél előbb találkozunk Vele ismételten – de már az új albummal kapcsolatban! 😉

– Vivienn (Réka & Dorottya)

U.i.: Ne feledkezzetek meg a Glambert-találkozóról sem, amelyen megannyi nyereményjáték és élménybeszámoló lesz! 🙂

Részletekért KATT IDE!